Mostanában éjszakánként hallom a Stix surrogó, hívogató lágy hangját, hallani vélem Kháron evezőinek tapintatos és nyugodt csapásait.
A halk és óvatos loccsanások egyértelműen még nem közelítenek, de agyamban erősebben hallom őket, egyre gyakrabban.
Még nem látom kámzsás görnyedt alakját, evezőt markoló csontos kezeit, de szinte állandónak érzett jelenléte arra enged következtetni, ez csupán idő kérdése. A fekete-nagy víz, másik partján nem tudom mi lehet, talán rejt valami élőlényt, talán ugyan úgy van benne valami halál utáni élet mint ahogy erről a partról ígérik, most élőnek láthatatlan belső világ, ami még rejtve van. Mert a tompa evezőhangokat hallgatva éjszakai ágyamon, sok minden eszembe jut ami nappal értelmetlen szamárságnak tűnhet.
Mert valójában a Stix vize tényleg víz, vagy csak nem ismervén azt a másik szót azért mondunk vizet? Hát ki az aki ezt tudja.
Minden amiről fantáziálok csak emberi fogalmak megjelölései, nincs az anyagtalan virtuális meglévőségekre ismert szó.
Csak érzékeinken keresztül érzett valóságok anyagban gondolkodó értelemmel nem azonosíthatók, nincsenek rá szavaink csak tapogatózunk, és mindenféle torz elméletekkel igyekszünk magunknak elmagyarázni a megmagyarázhatatlant.
Kháron az, aki pontosan tudja miről van szó, de ő hallgat. Nem beszél, mert nem az ő dolga. Akit átvitt az megtudja, akit meg még nem, annak az a világ úgysem létezik.
Nincs mit mondania.
A világokat összekötő néma evezős, számára az ember csak egy lényegtelen-múló valami, ami a létező ismeretlenek egyik tartozéka, kinek semmiféle rálátása az egészre nincs, értelmetlen lenne bármibe is beavatni, hisz meg sem értené.
Fekszem az ágyamon, hallgatom a nagy víz álmosító surranásait, az evezőlapátok loccsanó zaját, és várok. Ez a dolgom.
A halk és óvatos loccsanások egyértelműen még nem közelítenek, de agyamban erősebben hallom őket, egyre gyakrabban.
Még nem látom kámzsás görnyedt alakját, evezőt markoló csontos kezeit, de szinte állandónak érzett jelenléte arra enged következtetni, ez csupán idő kérdése. A fekete-nagy víz, másik partján nem tudom mi lehet, talán rejt valami élőlényt, talán ugyan úgy van benne valami halál utáni élet mint ahogy erről a partról ígérik, most élőnek láthatatlan belső világ, ami még rejtve van. Mert a tompa evezőhangokat hallgatva éjszakai ágyamon, sok minden eszembe jut ami nappal értelmetlen szamárságnak tűnhet.
Mert valójában a Stix vize tényleg víz, vagy csak nem ismervén azt a másik szót azért mondunk vizet? Hát ki az aki ezt tudja.
Minden amiről fantáziálok csak emberi fogalmak megjelölései, nincs az anyagtalan virtuális meglévőségekre ismert szó.
Csak érzékeinken keresztül érzett valóságok anyagban gondolkodó értelemmel nem azonosíthatók, nincsenek rá szavaink csak tapogatózunk, és mindenféle torz elméletekkel igyekszünk magunknak elmagyarázni a megmagyarázhatatlant.
Kháron az, aki pontosan tudja miről van szó, de ő hallgat. Nem beszél, mert nem az ő dolga. Akit átvitt az megtudja, akit meg még nem, annak az a világ úgysem létezik.
Nincs mit mondania.
A világokat összekötő néma evezős, számára az ember csak egy lényegtelen-múló valami, ami a létező ismeretlenek egyik tartozéka, kinek semmiféle rálátása az egészre nincs, értelmetlen lenne bármibe is beavatni, hisz meg sem értené.
Fekszem az ágyamon, hallgatom a nagy víz álmosító surranásait, az evezőlapátok loccsanó zaját, és várok. Ez a dolgom.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése