Kék rózsa

Számtalan szép virág pompázik a réten,
De valahogy mégis egy túl fontos nékem.
Szára csupa tüske, már szirom sincs rajta,
Mégis vonz, hív, csábít egy utolsó táncra.

Csak képzelet, álom, tündér játékszere,
Elvarázsolt, átkos, rám kifent fegyvere.
Bódít a por, a szó, nem menekülhetek,
Titkos és vak szellő járja át testemet.

Szorítom markomban, nem eresztem soha,
Tövisei ontják, vérem már pocsolya.
Lábam alatt gyűlik, csak folyik és folyik,
Benne a szánalom férge mosakodik.

Szakítsd el láncodat, kérlek, tégy szabaddá!
Nem azt mondom, hogy a hamut tedd arannyá.
Tüntesd el azt a torz, kínélvező mosolyt,
Hadd fusson távolra az öntépő bolond!