Lét-tükör

Néha egy-egy régi ismerős hely láttán,
Eszembe jut néhány gyermekkori ábránd.
A gondtalan évek könnyű boldogsága,
És a tét nélküli játék vidámsága.

Látom a kisfiú még ártatlan  arcát,
Még nem küzdötte meg élete száz harcát.
Értelmesen néz rám, pedig nem értheti,
Milyen, mikor lelkét ezer sas tépdesi.

Vajon mit gondolna most rólam, ha látna?
Büszke lenne-e rám, vagy szívéből szánna?
Már rég nem az vagyok, ki lepkét kergetett,
Visszasírni késő, az idő elveszett...

Mondjad hát kisöreg, mondd meg, ki vagyok én?
Csak egy apró porszem a világ kerekén?
Gonosz-e, vagy a jó, mi bennem lakozik,
Mondd, kivé változtam, hogy a szárny elkopik?

Hiszem azt, hogy minden jó okkal történik,
A vérben és könnyben edzett lélek fénylik!
Hiszem, nem is... tudom! Nem lettem rossz ember,
Csak a sors egy nehéz útra készített fel!