Anyámhoz

Hova tűnt ragyogó,
szénszínű hullámod,
fésűkön átfolyó
hajszálak tengere?
Nincs már csak
kietlen pusztaság,
őszvidék költözött
vénülő fejedre.

Merre van két kezed,
szívednek ölelő,
toll-puha kapui?
Évekkel felrajzolt
ráncokkal álcázza
szerető tenyered
reszkető ujjait.

Ez hát az öregség?
- fordulok feléje,
s karjain hullatom
hálám az ölébe.
Szeretlek jó anyám,
szoríts most magadhoz!
- szólok, s elfolyok
könnyeim ködében.