Élet

Nehéz fába vágom bele mostan tollam,
Hogy majd erről írok, magam sem gondoltam…
Lehet, furán hangzik, lehet, el sem hiszed,
De én csak azt látom, hogy zord, vak és hideg.

Mindig csak arra vársz, hogy eljön a szép is,
Bevallom, egykoron ekképp tettem én is,
De csak áltatsz, hazudsz minduntalan, újra,
Hagyd, hogy rámutassak egy torz, tiszta útra!

Az egész élet harc, végtelen küzdelem,
Hogy egykor, majd később, gondtalan, szebb legyen.
Csak ámítod magad! Mindig lesz probléma,
Hiába ígér mást mindegyik próféta…

Hogy mindenben van jó? De van benne rossz is!
Szenvedsz, hogy üdvözülj? Sírod csak porzik…
Mindened átadod, lesz ki megköszöni?
Vagy csupasz testedet sziklához kötözi?

S hogy akkor miért élj, vagy miért ne pusztulj?
Nem tudom… Nem tudom, de nem ejthetsz túszul!
Célomat nem látva, folytatom utamat,
Legalább ez az egy nekem is megmaradt…