2014. szeptember 21., vasárnap

Évszakok

with 0 Comment


Tél volt, amikor megszülettem,
az ablakokra jég fagyott,
s hidegen borzongva is kéken
bámultak rám a csillagok.

Tavaszra már látni kezdtem,
anyám hajolt fölém, és ringatott,
a kiságyban barna szempár nézett
vissza rám, és kacagva biztatott.

A nyári napsugár az égen
felhők mögül figyelt, így altatott,
s a zöld rét idelenn a földön
ölembe száz virágot hullatott.

Lombhulláskor kezdtem járni
-a tudás lépcsőjét, tizenhatot,
s fölérve kezdtem csak látni,
nincs vége még, csak megkopott.

Az út felét most egyedül járom,
a biztató kéz már elhagyott,
s velem az út fehér szalagja
hulló pelyhek közt kanyarog.

Köd foszlik, és rügy, ha pattan,
leple alól feslik már a kikelet,
s az orgonaillatú szélben
egy hang szólít, s tovább vezet.




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.