Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2014. szeptember 24., szerda

VINCENT NAPLÓJA 3.rész

with 0 Comment


MÁSIK ESTE


Mindenki meglepődik, ha megtudja, hogy nem szoktam elutazni, nyaralni. Nem értik miért, pedig egyszerű.
Lezuhanhat a repülőgép. Felrobbanthatnak véletlenül az utcán. Kitörhet egy cunami, vagy egy földrengés. Kirabolhatnak, lelőhetnek, ehetek valami szart, amitől megbetegszem. Nem tudok az ottani emberekkel beszélni, na meg nincs is mit. Nem fekszem jól az idegen ágyon, nem azt, és akkor eszem, ahogy megszoktam, anyagi korlátaim dübörögnek, de ha nem tennék, akkor sem ennék- mondjuk a méregdrága szállodákban, mindenféle tengeri herkentyűt. Cígölöm a kofferemet, utálom a meleget, nem akarok fürödni, és folyton arra gondolok, hogy itthon rendben van-e minden.
Mert amikhez közöm van, az a lakásomban van, akiket látni akarok egyáltalán, azok otthon vannak.
Ezért van az, hogy három nap után bevadulok, és hazautazom.
Megérkezem, eldobom a bőröndömet már az előszobában, belerogyok megszokott fotelem karjai közé, és átkozottul meg vagyok könnyebbülve. Na meg hol tudnék idegenben szórakozni jól, és ingyen?
A Vogelné a másodikon időnként berúg, és nagy hangon leveszekszik a földszintre a vécénéhez.
Magázva kezdik, aztán tegezve folytatják, abban van már kurva anyád, meg kannás boros féreg.
Ahogy a Vogelné két elfehéredett markával szorongatja és rázza a korlátot, olyan artikulátlan hangon rikácsolva, hogy egy kakadu frászt kapna tőle, a házmesterné meg mély torokhangon röhög rajta, hát óriási műsor. Az öreg Vogel aztán egy idő múltán megunja, és berángatja hitvesét a konyhaajtón. A rossz nyelvek szerint, némi parasztlengőkkel bőringert alkalmaz, aminek tompa puffanásait még az elsőn is hallani. Hiába, ilyenkor meg vagyok győződve, hogy jobb, ha valaki nőtlen.

Ma mesélték, hogy az ötödiken meghalt a papa. Nem is tudom a becsületes nevét, mert mindenki papának szólította. Egy ronda, basáskodó szarevő volt életében, most nem tudom, hogy van ezzel. A fia tartott mellette egy asszonyt, aki ellátta az öreget. A nő, vízbefőtt krumplit akart ebédelni, gondolta nyakon önti tejföllel. De a papa leállította ezt a rohadt pazarlási szándékot, mondván, elég arra a só is, nagyon jó az sóval… De a vén főherceg persze nem azt ebédelt.
Megnézném, hogy ott, a másvilágon ki a fene fogja elnézni a szarságait, reményeim szerint, úgy vágják be a pokol egyik üstjébe, hogy ihaj. Lehet, hogy még meg is sózzák…

Mesélte a papa gondozója, hogy nem volt jó buli ellenkezni az öreggel, mer bosszúálló volt. Ha nem engedtek meg neki valamit, hát összecsinálta magát, és átszellemült mosollyal üldögélt a meghitt melegben, olyan bűzt árasztva maga körül, hogy nem lehetett nem észrevenni. Egyszer csak kiszarja a lelkét is- mondta a gondozónő,- aki nem volt igazi Mária lány, - és milyen igaza lett. Most  drukkolhatok, kik fognak ideköltözni, remélem nem egy nyolc gyerekes család.
Lassan kicserélődnek a lakók, ki elköltözik, ki elmegy, gyakran találkozom a lépcsőházban emberekkel, akik köszönnek, és nem is sejtem kik lehetnek.
Deháthátdehát nem lehet ez ellen tenni.


MÁSIK NAPOM VÉGÉN

Élem a nagybetűs életemet. Igen. Erre is érvényes a mihez képest igazsága. Sokak cserélnének velem, és én is sokakkal cserélnék. De hogy ebből a vad cserélgetésből ne legyen botrány, a sors úgy döntött, hogy senki- senkivel. Szabad elfantáziálgatni bármiről, de mindenki marad a saját héjában.

A folytonos elégedetlenkedés, még azt is tönkreteszi, ami amúgy élvezhető. Szortyoghatsz a keserűségedben, fetrenghetsz az önsajnálattól, de ez rajtad kívül nem érdekel senkit, egy pletykalapnak is unalmas, nem érdemes írni sem róla.
Próbáld megszokni a megszokhatatlant, hátha sikerül.

Az emberben legyen tartás. Ha a templomban felborul a persely, és egy csomó aprópénz szétgurul, az ott lebzselő koldus nem mászik be a mellékoltár alá, mert nem tudja oda mennyi gurulhatott, és akármennyiért nem strapálja magát.

Na ez már tartás, ez igen, mert az egyéniség, és a foglalkozás, az egymástól független két dolog.
Az élőlény ne legyen egy virtigli senki, azért nem érdemes harcolni, jön az magától.

VINCENT NAPLÓJA 2


Megfogadtam, hogy ezen túl, csak pletykalapokat fogok olvasni. Nem fejtem ki, hogy miért, mert nem akarok a sitten megöregedni, de az, biztos, ha a zsandár az elkövető, sosem lesz meg a tettes.
Nekem meg a kenyérhéjat is kiverik a számból, de ne is törődjek vele, ezt elviselni hazafiúi gesztus részemről. Ezt persze nem én mondom, hanem az öreg Somkuti, mert az egy vén hülye, és zavarja, hogy lassan nincs mit zabálnia…
Ez a falánkság, talán még a Biblia szerint is ördögtől való tulajdonság, ami végtelenül gusztustalan.
Mondtam is neki, hogy miért erre figyel, már jó melegek vannak, nézze a nőket az utcán, alig van rajtuk ruha, olyan ínplántált melleik vannak, hogy nem előreáll a bimbójuk, hanem felfelé.
Örüljön neki, hogy kiverték a szájából már a kenyérhéjat is, legalább nem nyel félre a hevülettől.
A vén kecskéje, megnyalná a sót, ha lenne, na meg nem biztos, hogy ki tudja nyújtani a nyelvét…
Gondolom, a nélkül meg nem megy.

Én bezzeg a legjobban csinálom, hazajövök, magamra zárom az ajtót, kényelmesen elheveredek a kanapén,- ami még az apámé volt- és nézem a plafont. Volt már, hogy úgy elaludtam, hogy késő éjszaka ébredtem, akkor is egy utcáról érkező marha nagy durranásra. Erről egy Rákosi vicc jut eszembe: Este, a már alvó gyerek, nagy dörrenéssorozatra riad fel. Ijedten kérdezi az apját, hogy mi volt ez. Aludj nyugodtan tovább- így a papa, Rákosi elvtársnak szülinapja van ezért a lövöldözés.
Ismét eldördültek az ütegek, a gyerek megint felriad, és szól: Mi van apa, az előbb nem találták el?
Hát van némi különbség, egy durrdefekt és egy ágyúlövés között, de az ember mindig a rosszra gondol…
Ha már a témánál tartok, hétfőn, Ancika jött haza a piacról, két akkora batyuval, hogy nem hittem a szememnek. Egyszerre értünk a kapuhoz, én segítettem fogni a nehéz ajtószárnyat, hogy be tudja vonszolni kerek testét és a cuccot is. Mikor végre sikerült neki, kigurult egy körte az egyik táskából. Fel akartam venni, de ő, villámgyorsan elengedte a csomagjait, ugyan hagyja csak- lihegte, és serényen lehajolt érte.

Abban a minutumban irtózatos hangzavar hagyta el méretes potrohát, hosszan és bariton hangon zengve, trillázva cifrázta az előadást, egy basszustuba is megirigyelte volna. A szélvihar végén, azt hittem, hogy egy mélynövésű csontváz fog előttem állni, körülötte a kövön, nagy rakás kiürült bőrrel. Ancika olyan gyönyör teli arccal, hunyt szemekkel állt a koncert alatt, hogy ihaj.
A végén magához tért, rám nézett, és szólt. Nahát…
Aztán felszedve csomagjait, serényen elindult a lift irányába.
Hát, kellett egy idő, hogy magamhoz térjek, meggyőződésem, ezt a produkciót egy sörösló is megirigyelhetné.


Kép: Kapolyi György alkotása



0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.