Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2014. szeptember 28., vasárnap

Viszonyok és iszonyok

with 0 Comment


Barbara most egyedül ült a padon, arcát a napfény felé fordítva, és bámulta a csónakázó tavon úszkáló vadkacsákat. Mögötte a vár téglafalai a múltról meséltek. l Lassan őt is elérték a múltba révedő gondolatok, melyek az ifjúságát idézték.
     Apjával gyakran jártak itt, a várszínház műsorait megnézni . Gyerekkorában itt járt el, a strandra  menet, amikor úszni indult. Sok évvel ezelőtt Andrással kettesben ültek itt, csendben, kézen fogva, mielőtt beszélgetni kezdtek. Szép idők voltak.
     De egyszer történt valami érdekes, ami máig is agyába véste a pillanatot.
     - Milyen szépek ezek a fűzfák! -mondta.Valamikor itt még a kis szigeteken, a  tó közepén pávák sétáltak békésen.
András hallgatott.
     -Tudod, amikor érettségi előtt idejöttünk a srácokkal, mindenki csónakba szállt, hogy egy utolsót bulizzunk együtt, mielőtt elválunk.
     -Aha, mondta a fiú bizonytalanul, elkalandozva.
     -De nagyon szép, nem ?-nézett rá kérdő szemekkel. Újabb hallgatás volt a válasz.
     -Neked nem tetszik ?-kérdezte csodálkozva.
     -Nem, válaszolta. Nálunk a fűzfa a temetőben terem.Nagyanyám halálára emlékeztet.
Nekem a hársfák jelentik a boldogságot. Ahhoz fűznek igazi emlékek.
Azután ismét összebújva, sokáig hallgattak. De mi az a láthatatlan dolog, ami egyszerre összefűzi, és ugyan olyan hirtelenséggel el is tudja szakítani egymástól az "örökké összetartozó " párokat ?
Akkor, ott értette meg, hogy az életben minden relatív. Egyetlen  szó megváltoztathatja, egymáshoz rendelheti, de el is távolíthatja az embert. Ha csak meg nem nyílik a másik előtt, új kapcsot teremtve őszinte kitárulkozásával, meghitt beszélgetéssé változtatva a meg nem történtté tehetetlent. Mert a viszonyok iszonyattá változhatnak.
A fűzfánál maradva, a lányt tovább sodorták emlékei. Ha most a tanítványaival beszélgetne, a fűzfa  az őszi napfényt jelentené, a rajz órát idézné a szabadban. Vagy éppen az óra után kitörő orkán szerű szelet, amikor iskolai utasításra azonnal be kellett zárni minden ablakot, mer a süvöltő fergeteg  gyökerestül tépte ki a földből a tegnap még békésen hajladozó, árnyat adó lombokat.
Ezen mélázott , és azóta megváltozott életükön. Ma már nem akarják megfejteni egymás titkait. Azt hiszem, ezt hívják úgy, hogy társas magány.
     Tovább szőtte az emlékek fonalát. Mintha a felhők is vele lennének, árnyékba borították a tájat.
Hiába a napfényes séták, a csodálatos virágágyak,ezek is  az elmúlásra emlékeztetik. Anyja hirtelen távozását máig sem tudta feldolgozni. Ahogyan apa elvesztését sem. Apa sokáig szenvedett a kórházban, de minden szavával  feleségét óvta. Mi lesz vele, ha én már nem leszek vele, mondogatta. Hogyan boldogul nélküle? Féltése nem volt alaptalan. Az asszony nem tudta pótolni párja odaadó, féltő gondoskodásának hiányát, s önszántából vetett véget életének. Ők voltak az " ideális pár", akik szavak nélkül is ismerték a másik gondolatát, s még halálukban sem tudtak elszakadni egymástól.
Vajon őket meddig fűzi még össze a betegség, és az örvénylő, megfejthetetlen élet ?
      Barbara itt, a tónál, most megfogadta magának : bármily kegyetlen is a sors, gyerekei soha nem fognak miatta ilyesmit átélni.




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.