2014. október 5., vasárnap

F. világa 7-8. rész

with 0 Comment



7. rész
Nagy, puha vízcseppek permetezték be az ablakot, a piros-fehér kockás asztalterítőn túl muskátlik virítottak szép fonott kosárban a párkányon. Míg odakinn ítéletidő járta, belül barátságos gyertyafényű hangulatvilágítás mellett beszélgettek a vendégek.
F. egy limonádé társaságában bambult kifelé, nem tudni hova. Már nem tudta felidézni, mikor ült hasonló helyen, sem oka, sem kedve nem vitte ilyen fölösleges kiadásra, magának miért is adott volna partit? Valahogy elsuhantak az évek, terméketlenül, munkába fáradva, kiszolgálva olyanokat, akiket nemcsak hogy nem ismert, de nem is igazán kedvelt. A napok során rendszeresen ismételt hasznos kis műveleteiből szokások lettek, szabad gondolataiból tőlük jottányit sem tántorítható rigolyák. Ábrándjaiból pedig lázálmok. Fiatalkorában ő is olyan volt, mint a legtöbb fiatal: ábrándokat kergetett nagyra törő tervekkel, de szegényen, mint a templom egere. Hitt az emberi jóság hatalmában, mely képes a helytelen útra tévedetteket útba igazítani, majd csalódásait átélve az emberit az Isteni-re cserélve próbálta ugyanezt valamilyen gyakorlati síkra ültetni. Mivel azonban Isten nagyokat hallgatott, míg a hangos eltévelyedettek bűneikkel fertőzték érzékeny lelkivilágát, végül szkeptikus lett. Ugyan nyitva hagyva a kérdést, adott némi esélyt, hátha nem volt hiábavaló az az elmúlt kétezer év, de várakozásában elfáradt és maga is a kísértések fogságába esett; ki nem élt vágyai vad tivornyákba és szórakozásokba fulladtak. Hosszú önmegtartóztatását végül elsodorták a női nem iránti buja vágyai. Sok szerelme volt, de mindnek vége szakadt, vagy úgy hogy ők untak rá viselt dolgaira, vagy úgy, hogy ő nem merte jobban elkötelezni magát egy komolyabbra forduló ügyben. Azután rájött, hogy ezek igazából futó kalandok voltak, nem jött el az igazi, mély, élethosszig beteljesülést hozó nagybetűs szerelem. Mostanában már alkalmi, egy estére szóló, érzelemmentes ügyleteivel is felhagyott, bár az éhség lángoló vágyként még mindig tüzelte, ha nem érzett intellektuális vonzalmat, inkább megfordult az ingyen megkapható örömök előtt és máshogyan vezette le feszültségét. Akkoriban sokat fantáziált, és képzeleteit kivetítette egy halom papírosra. Tűnődött, és az élet mélyebb értelmét keresve nem jutott sehova, Isten rabjaként, szkeptikus kritikusként, de magányos nőcsábászként is egyre kevésbé tudta elképzelni ezt az unos-untalan ismétlődő létfolyamatot. Valahol, lelke mélyén egy megértő társra vágyott, akivel minden területen klappol, csakhogy ezt magának sem merte bevallani. Anyja halála óta senki sem fogta a kezét, vagy vezette, irányította a rögös utakon, nem volt, aki életszerű tanácsokkal látta volna el, vagy ha bajba került, a hóna alá nyúlt volna.
Ami nem is baj, hiszen a gyámoltalan, szülői ház-függő gyerekből végre önálló döntéseket hozó, csakis magára szoruló felnőtt érett. A szál azonban az emlékek szintjén sohasem szakadt el, még mindig feltette a kérdést, mielőtt igent-nemet mondott volna, vajon anyám helyeselné ezt, apámnak nem okoznék csalódást azzal? Nyomorultul, elhalt akaratok bábjaként vívódott a világban, bizonytalanul és feszélyezetten. Mára enerválttá és megkeseredetté is lett, mert képtelen volt szembenézni kísértő örökségével: vagy beépíteni sajátjaként, vagy következetesen szembefordulni vele, saját akarata elcsökevényesedett a folytonos másnak megfelelni kötelezőségben.
A szürke, metsző esőben időnként látott átrohanni a park egyik oldaláról másikra embereket egyedül, ill. egy párt, akinek esernyőjét kifordította a szél, mégis önfeledten állt meg csókolózni, majd csoportosan érkező embereket.
-Talán most – gondolta - talán ők azok  -de az alakok köddé mindig oszlottak az esőfüggöny mögött
A pincér udvariasan köhintett és felé hajolva megkérdezte: - parancsol még valamit az úr? – felrakva tálcájára a kiürült poharat
-óh, igazán köszönöm – talán egy…még egyszer ugyanezt!
Jóval korábban érkezett, még rengeteg ideje maradt kalandozni emlékeinek tárházában, figyelme azonban egyre inkább a jövendő események felé fordult. Vajon mi lesz a kimenetele ennek a borongós délutánnak? A tény, hogy C. elfogadta meghívását, szíve sarkát kis napsütéssel töltötte be, ugyanakkor szívének más sarkai még dideregtek a problémák és a kilátástalanság okozta jegességtől. Még nem mert rágondolni, hogy esetleg ez lenne az a rév, amiről oly sok középkorú férfi álmodik, ha társtalanul ébred. Még a gyermekekhez kapcsolódó és a felbomló szövetség okozta kérdések foglalkoztatták, még a tanácsadó akart beszélni belőle, aki valami csoda folytán megmenthet egy súlyos sérüléseket szenvedett, viharos vízen hánykolódó bárkát. Mintha ismét fiatalkori alteregója törne a felszín felé. Megértő és a kedélyeket csitítani kívánó énje mögül azonban öntudatlanul saját sorsán munkálkodó másik énje is ki-kipillantgatott, várakozás telien felidézve C. törékeny, de keserűségében is határozott, könnyekkel küszködő, keretezett, árkolt szép szemeit.
Tanácsokat szőtt magában, egészen szövevényes mélységekig kidolgozva az esetleges reakciókra adható válaszokat. Megpróbált a perifériára került családanya személyébe helyezkedni, aki végső elkeseredésében dönt a szakadás mellett. Sok érv szólt a visszafordítása mellett is, de egy lényeges szál húzta kifelé onnan: mint nőnek az alkalmazkodás maradna az egyetlen lehetősége a család egyben tartására, a gyermekek látványos visszafejlődése mellett, akik a kezdődő hidegháború első áldozatai lennének.
Tudta, mert látta, bőrén érezte szülei hasonlóan elmérgesedő, gyermekkori napjait pokollá tevő csukott szobaajtók mögött zajló civakodásait. Rájött, hogy ez a család is menthetetlen, mert a rákos sejt gyógyíthatatlanul átterjed a többi sejtre.
A mentőöv, amit feléjük dobhatott, a megértő szó és az újrakezdés gondolata lehetett.
Úgy elmerült, hogy nem vette észre a pincért, aki kéretlenül a számláját hozta. 
Az idő hihetetlen módon elröppent, vagy csak a szombati nyitva tartás lehetett rövidebb?
C. végül mégsem jött el, kiradírozva azt a kis apró napocskát, mely meleget adhatott volna.
Bizonyára meggondolta magát, vagy mégis rendeződtek a dolgok?
F. ott maradt ismét egyedül kétségeivel és úgy gondolta, mégis ráférne valami vigasztalódás, kifizette a cehet és mivel hazamenni egyáltalán nem akaródzott, átballagott a bisztróval szemközti kiskocsmába, ahol a záróra csak a hajnal felé jön el. 


8. rész
A hely légköre gyökeresen más volt, mint odaát: alapzaj és füst, hunyorgó és kihunyt lámpák hangulatvarázsló elegye, valamint a már ittasan hadonászó, motyogó, harsány, vagy sírva magukba roskadó, többnyire defektes, és a defektjükön ily módon segíteni próbáló emberek imbolygó-mozgó csoportosulása. Néha fel-felbődült egy durvább, vastagabb hang, mire a vele levő ivócimbora meghunyászkodva csitította le, vagy elszabadult a talponálló pult mellől a gurgulázó röhögés, ráragadva az alkalmi társaság mindegyik tagjára. Igaz nem kellett sok hozzá, a leglaposabb viccek is frenetikus sikert arattak. Így, józanul kiábrándító és visszataszító volt látványuk, F. nem törődve velük utat tört egy felszabaduló asztal irányába, amikor azonban a söntéspulthoz ért az udvariaskodó pincér helyett a véreres szemű csapos szólította meg a közvetlen és az enyhén alpári hangnem ismerős tónusában:
-No, sz… estét! Adhatok valamit a fiatalembernek, mielőtt le teccik ülni? –aztán kérés nélkül el is kezdte sorolni, mije van- a söröket, mellyel jól lehetett alapozni, a borkülönlegességeket, melyeket nem volt célszerű keverni velük, és a nemes pálinka-párlatokat, melyek fogyasztásakor már mindegy volt az előzmény. 
F. kísértést érzett, hogy odaüljön a bárszékre, és beszélgetni kezdjen vele, de látszott, hogy a csapos nem az a típus, akivel lehet és érdemes. –egy fél unikumot legyen szíves! – A gyomorkeserűk alapozásra már beváltak máskor is. Az itallal pedig letelepedett egy, a pulttól távolabb eső alumínium borítású asztalkához. 
A berendezés egyébként híven tükrözte az idejárók igényszintjét, a lambériás falburkolatot elhasználta az idő és a duhaj szenvedély, mély sebeket hordott és meglazulva engedte el magát a faltól. Piszkos-szennyes foltok értek együtt a fapáccal, és ha közelebb hajolt az ember az asztallaphoz még mindig érezni lehetett az erős fertőtlenítő szagát. Üvegpohárból oda nem illően egy jelképes száraz virág dőlt kifelé, mintha a felszolgáló hölgyek így kívánták volna részvétüket kifejezni az amúgy is szegényes környezetért.
Miért is van itt? Sorsát irányító tényezők fölött rég elvesztette a kontrollját, ahogy azok is, akik időről időre a kocsma előtt találtak magukra, miután az indulat őrjöngő részegekké változtatta őket. Valahogy a lejtőre vivő útra rálépni mindig könnyebb és csak utólag derül ki, hogy az az elvétett irány. Nyilván, a kínálkozó lehetőség és a gyengeség ott, akkor egymásra talál a megbillent lelkű emberben és elhárítva, elodázva a megoldást a felejtésbe menekül inkább. És jól tudta F., hogy most maga sem a sportból újratöltőkre gondol, vagy azokra, akik megrögzötten, masszívan isznak, úgy, mint akik biztosra fogadnak. Még mindig a féldecis opál pohárkát nézegette, amin belül kávé-barnás lilásszínekben játszott a fűszeres nedű. Pontosan átérezte ennek a kétségbeesett és tehetetlen nemzedéknek – azon tagjainak – életérzéseit, akiket az iskola eresztett szélnek a nagyvilágba és ők helytállva egyszer csak ok nélkül légüres térbe kerültek, kapcsolatok híján elapadt a munkalehetőségük, gyakorlatot meg még nem szereztek a rafinált élelmességben. Igen, egy lett közülük, a szerencsétlenül járt, hajótörést szenvedett utasok közül. Eddig milyen lenézően viselkedett a nyomorultakkal, és most ő állhat oda kéregetni a részvétlenek elé! Akkor is igazságtalan az élet! És miért ne érdemelne meg egy cseppnyi vigasztalást?- azzal a mozdulattal fogta és felhajtotta az italt. Az íze szörnyű volt, de megkönnyebbülést hozott.
Szinte azonnal megkívánt még egyet és odaintette a felszolgálót.
A fejpántos, kék kötényes hölgy úgy tűnt ugyanaz lesz, aki majd záróra után ki is takarít, de a mozgása is inkább takarítónőére emlékeztetett. Idegesítően megismételte a rendelést: -akkor egy unikum még egyszer és egy korsó csapolt ászok…máris hozom, uram!
F. a távolba meredt, egyszerre lényegtelenné vált az egész, az emberek összefolyó, nyüzsgő pontokká, öntudatlan dolgozó-hangyákká lettek, akikkel csak statisztikailag érdemes számolni. A közömbösség alján azonban felsejlett a tragédia, mint minden olyan esetben, ha az embert egyszerű, akaratától megfosztott ponttá degradálják, de az állam, a szörnyű rendszerek mindegyike nem így kezeli-e a sokaságot, adófizető masszának tekintve, kiemelve belőlük uram-bátyámékat, kinyalva a mézes bödönt fenékig, vagy amíg engedik nekik és kihajítva a nép elé a mézesmadzagot a jobb lét ígéretével. Dühös lett, pedig nyugalmat keresett volna. Nem is értette, mi háborítja fel ebben a folyton önmagát ismétlő balett műsorban. Hiszen, mióta az eszét tudja, ez ment válozatlanul, gyerekségét is rég maga mögött hagyta, hogy hozzászokhatott volna. Ami igaz, hozzá is szokott, bár a politika szó mindig gyanús és alattomos ízt hagyott szájában, amint kiszabadult onnét. 
Elnyomta a közben megérkezett másodikat is, és belekortyolt sörébe. Az friss, gyöngyözően habos, itatós, szemrevaló darabra sikerült. Pillanatra feledtette nyomorú magányát, mely elkísérte, bárhova ment. Úgy érezte, túl van már a pacsizós, ismerkedős korszakon, nehezen teremtett kapcsolatot, és felszínes időtöltéshez nem volt kedve. Nem túl régen a bevásárló központban véletlen beszélgetésbe elegyedett egy kiszóródó papírtasak mentése közben, de a hölgynek túl élénken csillogtak a szemei és szándéka átlátható volt. Márpedig F. nem szerette a könnyen átlátható dolgokat, mivel maga is a mélyvizeket járta és elvárta, hogy partnere is hasonló legyen. Félig játékból, félig komolyan ugyan máskor is belement unalmas, és abszolút a hétköznapok történéseit tárgyaló társalgásba, hogy lássa, meddig fajulhat el, de legtöbbször nem volt elég idő, vagy a partner nem volt hajlandó mélyebbre ereszkedni vele. Előfordult, hogy egyszerűen hibbantnak nézték és továbbálltak. Még tovább mélázott volna, de a szomszédos asztalnál tülekedés támadt, és ocsmány, trágár kifejezésekkel kísérve kilöktek egy vörös képű, tagbaszakadt egyént közülük. Az meg kabátját, sildes sapkáját véve ujját fenyegetően felemelte, úgy hátrált bizonytalanul. Ám valamiért meggondolta magát és visszajött egészen F. asztaláig, minden előzmény nélkül, akadozó bikahangján F. arcába lehelt:
-maga is elhiszi ezt a baromságot, mi?- hangja cinkosan bizalmaskodó volt, de ellentmondást nem tűrő. Rájuk mutatott, akik immár háttal, mit se törődve vele hangoskodtak - ezek nem tudják, hogy ki vagyok, de még fiatal az este…! ...És különben is mi közük van hozzá, hogy a feleségemmel…én…?- majd tudálékosan, a beavatottak teljes bizalmával folytatta,  megnyomva, de csigalassúsággal ejtve a szavak első tagjait – Nézze,…én megmondtam neki…megmondtam, hogy elmehet a büdös francba…nálam nincs még egyszer, elvágta magát…érti…?.. ezek meg itt…nem értenek semmit…!- szemei is laposabban pillantottak, mint akit már elintézett a szesz. De bivalyerős szervezete lévén felébredt bódultságából és tartást erőltetett magára – látom, maga értelmes ember, nem idevaló, megengedi, hogy ideüljek, ugye?
Kitérni nem nagyon volt mód, és F.-et elbátortalanította a testi fölény, mellyel szemben alulmaradt volna, ha netán felbőszíti ezt a medvét. Most kénytelen lesz végighallgatni és jobb esetben bólogatással asszisztálhat egy alkoholista roncs érzelmi kitörésének
-hát csak tessék! –invitálta és abban a reményben, hogy a további ital hamarabb megrendítheti, és így ő is hamarabb szabadul, rendelt egy kört.- vendégem mára, hol kezdjük? Hallgatom! 
Éjjel 11-re járhatott már, és akaratlanul is sokat megtudott erről az ismeretlenről, elmondása alapján azonban nem iránta, hanem az iránt a másik néhány szerencsétlen iránt támadt fel rokonszenve, akikről, mint közeli hozzátartozóiról tett említést. Végül már ő szédült jobban, a medve kinézetű ember meg egyszer bejelentette, most már mindenképpen mennie kell, azzal odanyújtotta bizonytalan, petyhüdt kezét és lassan föltápászkodva bemutatkozott.
Ekkor, ahogy egy kirakós végső darabja is elhelyezésre kerül a képben F. –ben kitisztult egy homályos sejtés, és alóla mintha szőnyegként húzták volna ki a látható világot, összecsuklott. 





0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.