Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2014. november 23., vasárnap

A HEGYMÁSZÓ

with 0 Comment


Dragovics az utolsó hetekben naponta kiment a hatalmas sziklához, leült egy kőre, és megbűvölten figyelte a felhőkben eltűnő csúcsot. Már évek óta foglalkoztatta a hegy, álmodott is vele, de mostanság már másra sem tudott gondolni. Meg kell másznom a sziklát - ismételgette mániákusan, fel kell jutnom a tetőre. 
Bevásárolta a legkorszerűbb mászókellékeket, minden pénzét erre költötte. Szakkönyveket olvasott, hegymászókkal konzultált, rajongva készült a nagy eseményre. 
Senki társat nem hívott, szentül hitte, a tetőn átélendő pillanat nem lehet másé, csak az övé. Ezerszer elképzelte, ott áll a csúcson, alatta az egész világ, a kristálytiszta levegő ömlik tüdejébe.
Aztán elérkezett a nagy nap. Már hajnalban felkelt, nagy figyelemmel összeválogatta felszerelését, - már csukott szemmel is tudta mi micsoda-és elindult a hegyhez. Dúlt lélekkel, és lázban izzva érkezett. Még egy félórát ült előtte, és beszélt neki. Majd felszerelte magára a szükséges kellékeket. Komótosan nekikezdett a mászásnak. Sosem hitte volna, hogy a kő ilyen elutasítóan gonosz. Üveg kemény felülete síkosnak tűnt, csákánya szikrázva lepattant, mikor repedésbe  akarta akasztani, a kampók nem akartak beleszorulni a résekbe. Többször élet-halál között lebegett, az alatta növő semmi felett. Rettenetes erőfeszítésébe került a falon maradni. Úgy érezte órák teltek el indulása óta, és a hegy még mindig elérhetetlen magasságba tornyosult fölé. Teljesen kimerülten tapadt a sziklának, nem mert lenézni sem. Ahogy az arcát a kőnek nyomta, meghallotta azt a mély döngő hangot, fojtottan és egyenletesen zuhogott, agyában érezte lüktetését. Sokáig hallgatta a hegy szívverését, mire tovább tudott mászni. A fáradtság elsöpörte időérzékét, gondolatait, mint egy álomba mászott tovább. Csak azt vette észre, elfogyott a meredek sziklafal.
Fent volt az áhított tetőn. Hason feküdt, felhorzsolt végtagjait széjjelvetve, még fejét sem volt képes felemelni, csak kapkodta a levegőt hallgatta nehéz-hörgésbefúló zihálását. 
Aztán talpra kényszerítette magát. Körülhordozta tekintetét, és nem látott semmit, csak a felhőket. Minden, amit látni remélt, a felhők alatt volt. Csalódottságában szinte jéggé dermedt. Fájdalmában lassan rogyott le, és még érezte, mint önti el az ólomnehéz keserűség. 


Kép: Kapolyi György Rajzok





0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.