Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2014. december 14., vasárnap

JEGES MOSOLY

with 0 Comment


Mikor leszállt az éjszaka, kitárta ablakát, és kikönyökölt a párkányra. Szerette hallgatni, az elalvó természet neszeit, az apró zörrenéseket, sejtelmes hangokat és az egyre ritkuló motozásokat. Elnézte a lassan halálba szenderedő világot, annak jeges mosolyát, azt a hatalmas feloldódást, ami tudja, hogy hajnalban biztos a feltámadás. A hogyan tovább ismerete lehetővé teszi a békés befejezést, az elmúlt nappalok éjszakába fordulásának elfogadását. Az alászálló sötétség múlttá varázsol mindent, ami volt, emlékké halványítja azt, amit végigéltél. Valószínűtlen történetté torzul a tegnap, a sötétség lemossa a felrajzolt emlékeidet, üres látványok maradnak az élet helyén, mert a semmit nem lehet festeni emlékvásznaidra, ahogy befejezed, mindjárt eltűnik. Csak a hajnal az, ami mindig visszahozza az elmúlt nap emlékképeit, de mindig kicsit másként. Nem csoda, hiszen te sem vagy az, ami előző nap voltál. A sötétség láthatatlanná teszi a nappal láthatókat, a napfény meg mindent, ami csak éjszaka él .A láthatatlan feltámasztja azt a világot, amiben az álmok laknak. Azok az álmok és érzések, a mikből nincs igazi ébredés. Az éjszaka mindent lehetővé tesz, vízióknak ad otthont, testet öltött gondolatok megelevenedve élik táncukat, átölelve belerántanak egy másik létezésbe, ami nem kevesebb, mint a nappali valóság. Mert minden, ami megélhető, az igaz, és semmi nem az, amiről azt hiszed. Füstként gomolyogsz a hitt valóságok között,  elbizonytalanodva sodródsz létből létbe. Minden éjszaka megjelenik az ablakod előtt az eltűnt kertedben a hárfás nő, játékával elbűvöli az elcsendesedő mindent, aztán egy elpattanó húr válltól derékig kettéhasítja testét, amiből zöld vér kezd folyni. Vékony érként csörgedez a gyökerek között hangtalan, patakká duzzadva piros sellők tűnnek fel sodrásában. A hárfa magától zeng tovább, mert a dalnak folytatódni kell, éteri hangjai életre keltik a sötétséget. Törpék és manók, koboldok és torz kísértetek tűnnek fel a fák törzsei között, méltóságteljes-lassú táncuk összesimul a zenével. Feltűnnek, a sikerek és kudarcok lomha árnyai, mert az éjszakában minden testet ölt. Torzók, és soklábú rémek esetlenkednek a zene hangjaira, egész lényeddel érzed örök kérdéseiket, hogy miért…és nincs benned válasz. Nincs benned semmi, üres vagy és védtelen. Csak állsz, és markolod a párkányt, hajad durván simogatja az éjszakai szellő jeges mosolya, nincs benned félelem sem szorongás, csak nézed a színjátékot, és reméled, hogy az esemény elsodor. Szeretnél a kertben lenni, önfeledten táncolni a kísértetek hadával, úszni a zöldárral, vágysz, hogy megcsókoljon egy piros sellő. Mindegy hova tartozol, csak tartozz valahova, mert tartozni kell, és felemelő, ha az éjszaka elfogad. A jelet figyeld, azt a hívó hangot, ami engedi, hogy közéjük tartozz. Bőrszárnyú madarak tűnnek fel a táncolók felett, le-lecsapva a tömegre, elragadva bármit, ami mozog. A zsákmány, vibráló teste még sokáig látszik - egyre kisebbedve a sötétségben, ahogy a madár távolodik vele. Nem tudni honnan jött a látomás, és hová tart. Nem okoz az esemény zavart, mert a végtelenből jöttek, csak a végtelenbe távozhatnak, az ugyanabból – ugyanabba. Ez egy ördögi kör, a fák törzsei megnyílnak, és láthatóvá válik dobogó szívük, a bennük futó élet csillogó nedvei, amiket ha megérintesz, éget. Mert a nappalból semmi nem érinthető, csak a nappalok eseményei. Az éjszaka világához, a végtelen lehetőségeihez tartozni kell, azt ki kell érdemelni, mert a korlátlan szabadságnak ára van. Ára az, amiről azt hisszük, hogy az élet, mert tájékozatlanságunk szinte bűn, egysíkúvá tesz és megöli a fantáziát, mert racionális és kegyetlen, nem engedi átfolyni a hárfa hangjait. Nem engedi látni a láthatót, ő határozza meg számodra, hogy mit láthatsz, és mit nem. Ezért a létezőkhöz képest vak vagy és üres, mindent láthatsz, amit majdnem nem is érdemes. Béklyóbazárt világodban elbizonytalanodva figyelsz, gyanakszol és markolod a semmit, hiányzik belőled a mersz. A nappal fényei elvakítanak, mint vastag-nehéz függöny áll szemeid előtt. A zajoktól nem hallod a végtelen lehetőségek hívó szavát. Megfosztva a fantázia szülte végtelen világtól, ahol szabadon szárnyalhatnál, és élvezhetnéd a korlátlan lehetőségek világát. Ahol úgy szárnyalhatsz, mint a gondolat, végtelennek és szabadnak érezhetnéd magad, mert a test múlandó ugyan, de a gondolat örök. Tanulj meg magadban élni, hiszen minden lehetőség adott, csak élned kell vele. A világ, az te vagy. Hogy ki és mit érzékel maga körül, és a meglévőkből mennyit, az, az egyéntől függ. De ez a nagy és hihető képekből felépült érzékcsalódás, csak a valódi világot körülvevő dekoráció, mert te vagy a valami, és tested a határa a minden fontosnak. A téged körülvevő, állandóan változó képek mindig az ugyanannak a variációi, amit te változónak élsz meg. Egy jól és átgondoltan megtervezett körítés, ami sikeresen becsap, hogy elterelje figyelmedet múló önmagadról, meggátolva lényeget, hogy észre vedd a minden kitágult és végtelen létét. Bezár egy monotónia, nem engedve kitekintést végtelen lehetőségeidre, holott mindennel rendelkezel, ami ehhez szükséges. Az álom és fantázia nem más, mint egy másban ébrenlét, ami felé, ha lépsz, nem zárkózik el.
A nyitott ablakban állt, és magába szívta a másik világ eseményeit. Annak a másik világnak, ami élhetőségéhez nem követel másik testet, ami csak a szellemet igényli, és a belátást, hogy vedd észre, mennyi lehetőség van számodra, csak égjen benned a fény. Ha valamit gondolsz, vagy elképzelsz, máris valósággá válik, megjelenik szemeid előtt, te vagy, aki bármit életre kelthetsz, mert te vagy az állandó. Nem kell szoronganod a nappali létedben, a sötétségnek nem kevesebb az értéke, mint a fénynek. Barangolj a dimenziók között, hisz teheted, érted vannak, nem te vagy értük A külső világ többoldalú és felmérhetetlen. Nem kell egyben fennakadnod. Barangolj a csillagok között, hallgasd a szférák zenéjét, ereszkedj alá a föld mélységeibe, a kráterek dübörgő poklába. Barangolj az óceánok titokzatos mélységeiben, népesítsd be élőlényekkel, ahogy neked tetszik.
Ha már vagy, merj élni. Ne, kallódj el a konvenciók kusza rengetegében, ami gúzsba köt és előbb - utóbb megfolyt. Te sem tudod mi helyes és mi nem, ezeket a fogalmakat emberek alkották, tájékozatlan és nagyképű világok, akik azt hiszik, pedig dehogy. Te vagy képes a teremtésre, bárhol vagy, viszed magaddal, képességed állandó. Tőled függ, mennyire vagy szürke. Akkor hallod a hárfa zenéjét, amikor akarod, és ha nem kívánod, el fog hallgatni. A tárt ablak, csak arra jó, hogy betekints egy másba, az éjszaka másik világába, és ahány ablakot nyitsz, annyiszor látsz bele másba. Merj ablakot nyitni. Merj, és kivirágzol mint tavasszal a cseresznyefák, amik ünneplőbe öltöztetik a sarat, a méhek énekétől zsongó virágerdeikkel. Szállhatsz a fényben, ha az éjszakában szállsz, ott te leszel a fény is. Mert minden te vagy, ne engedd, hogy más erők elfelejtessék veled. Tudd, hogy az igazak is mesék, és van, hogy a mesék az igazak, mert minden igaz, meg semmi nem az. Az igaz az, amit annak hiszel, mert azt el tudod fogadni.
Higgy magadban, merj magadnak lenni, és kitárul a minden látomása.
Sose feledd, a jeges mosoly az igazi, ha más milyet látsz, bátran kételkedj.


Kép: Kapolyi György alkotása




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.