Te is éltél

Világra jöttél vándor népek közé,
huroktól szaggatott sebbel, véresen.
Látod, mit tettél? Horogra akadtál,
s kedvesen szaladtál, de tévesen.
Egyszer megteszi majd álmod, betakar,
egyszer felriadsz, mert fázol, rádhasal,
egyszer rongyos szívét nyújtja át neked,
egyszer romlástól védi a lelkedet.
Ha másért nem, hát értünk, s érted élj!
Anyád hol járt, mond, mikor megszülettél?

Szálkától rovátkált bőlcsődnek magja,
rimánkodó bábád sírt ásó hangja.
Nem talizmán életed, s a remény,
szabjádat kihúzva sem leszel kemény.
Te, ki másét veszed magad javára,
te, ki apádat küldöd a halálba,
te, ki dágványban mosod le piszkodat,
te, ki szertefoszlatod az álmokat.
Azt gondolod: tiéd a föld, s a lét!
Anyád hol járt, mond, mikor megszülettél?

Tévedésből ártva vajúdott véled,
szánta is magát emésztett ebédnek.
Teste hasadékkal teli bánalom,
Szívének csücskében sincs a rágalom.
Kinek téboly a korosodó elme,
kinek nyelvét a háború lenyelte,
kinek lábanyomát a föld harapta,
kinek hangyáit a porba taposta.
Égetnéd a halált, mi öl, ha nem él?
Anyád hol járt, mond, mikor megszülettél?

Ha pedig már érzed, tettél eleget,
ne vidd magaddal tovább az életed.
Kell az másnak, ki gyűlölettől mentes,
szerető, magában hívő, meg repdes.
Egy, ki tűzként égő folyékony hamu,
egy, ki a fákból táplálkozó gyalu,
egy, ki lelkét a farkasoknak dobta,
egy, ki lényedet soha nem kutatta.
Teremtenél, vagy talán elvetélnél?
Anyád hol járt, mond, mikor megszülettél?