2015. február 25., szerda

Visszatérés

with 0 Comment


Térdén szürke takaróval üldögélt a tornácon. Nézte a rég nem látott, ismerős tájat. Szembe vele rejtőzött lombok mögött a tornyos ház, a hajdani kis fenyő most  óriásként őrködött,s  alacsonyabbnak tűnt a kerítés. Hányszor kapaszkodott fel rá valaha titkok után leselkedve! Tovább siklott a tekintete. Megállt volna az idő?  Mintha ugyanazok a libák csipkednék a sánc szélén a füvet, a hosszú drótkerítés mögött ugyanúgy kukoricás lengedezik.  Csak az utca végi ház lilája fakult ki. Húzott egyet az üvegből, s jól esően lehunyta a szemét.
-    Te ki vagy?
Egy szöszke kisfiú állott az udvaron, s nagy, kíváncsi szemekkel bámult rá.
-    Félix vagyok, hát te ki vagy, kisember?
-     Lackó, s már kilenc éves. Itt lakom veled szemben, mutatott a tornyos házra.
-    Aha - bólintott a férfi.
-    Nincs lábad?
-    De, van. Gyere, nézd meg, s levette térdéről a takarót.
-    Akkor miért ülsz ebben a kerekes székben? - kíváncsiskodott tovább a gyerek.
-     Majd elmesélem, de most menj, s begurult a szobába.
Fáradtság tört rá, rettentő fáradtság. A falon lógó festményekre pillantott, s lecsukódott a szeme.
A nap ébresztette fel sugarával, jót kortyolt az üvegből, s az ki is ürült. Átült a tolókocsiba, felöltözött, evett valamit, feltette elmaradhatatlan kalapját, s  legurult  a  rámpán  bevásárolni.  A libák már ott fontoskodtak az út szélén,  távolabbról félénken nézett rá egy fehér kutya.
Az üzletben csupa ismeretlen arcot látott. Gondosan válogatta a szükséges dolgokat, meg két üveg konyakot. A pénztárnál vidám hangon köszönt rá régi ismerőse, Károly.
- Hazajöttél? -  szorongatta  örömmel a  kezét.
- Haza  -  s valami furcsa érzés futott át rajta.
- A kerekes széked hozott vissza?
- Az is, egyéb is - válaszolta kurtán, s már gördült is kifele.
A kis utcában várta a fehér kutya, bizonytalanul tett utána néhány lépést, aztán lemaradt. Egy liba rontott neki éles gágogással, kibontott szárnyakkal, de hírtelen megfordult a  székével, s a harcias lúd a keréknek ütközött. A férfi gyerekes örömmel kacagott. A fatornyos ház udvaráról gyerekzsivaj hallatszott. Letette a szatyrot a házban, csak az üveget vette magához, s kigördült a tornácra.
Az égen néhány bárány legelt, kellemesen langyos fuvallat simogatta.
-    Szia - csengett Lackó hangja. Észre se vette, amikor bejött a kisember a kapun.
-    Igaz, hogy te híres festő vagy?
-    Csak voltam.
-    Már nem vagy az? – értetlenkedett Lackó.
-    Nem, már nem vagyok, s ivott egyet az üvegből.
-    Gyere be a házba, - mondta aztán.
 Lackó elkerekedett szemekkel csodálta a festményeket.
-    Hű, ezeket te festetted?
-    Én, régen.
-    Én is szeretek rajzolni.
-    No, és mit?
-    - Elefántot – válaszolta a kisfiú a képeket bámulva, aztán egy maroknyi pénzt szedett elő a zsebéből.
-    A keresetem, neked adom, ha megtanítasz rajzolni – mondta csillogó szemekkel.
-    Jól van, de gyere délután, s a pénzt rejtett mosollyal  gyűrte  a  mellényzsebébe.
-    Miért nem tudsz járni?- kíváncsiskodott tovább a kis szöszke.
-    Balesetem volt – válaszolta kiszáradt, összeszoruló torokkal.
-    Már nem is festesz? – folytatta a kérdezősködést.
-    Nem, de most menj! - és begurult a házba.
 Régi festményein elidőzött, emlékek peregtek le előtte. Mindene volt: siker, szép feleség, aztán jött  a  baleset, a  bénulás. Felesége kitartó türelemmel rázogatta fel fásultságából. Néha már az ecsetet is a kezébe vette. S akkor Edit, a felesége,  a csillagok közé költözött,  magával vitte az ő életkedvét is. Fölöslegessé vált a világban, így hazajött a régi családi fészekbe. Már semmire se vágyott, csak a konyak hozott kis nyugalmat neki. Kapucsattanás zökkentette ki emlékeiből. A kisember jött rajzórára.
Az asztalra rajzlapok, ceruzák kerültek.
- Gyere ide, mit rajzoljunk, elefántot?
- Elefántot, az jó lesz – felelte csillogó szemekkel.
- Nohát, lássuk, s egykettőre lerajzolta az állat körvonalait.
- Most te következel.
Az asztalnak támaszkodva rajzolt Lackó, nagy igyekezetében a nyelvét is kint felejtette. Izzadságcseppek gyöngyöztek a gyerek homlokán, de a harmadik rajz egészen jól sikerült. Segített neki, magyarázott, s a kezecske engedett merevségéből. A gyerek boldogan nézegette művét.
-    Most menj, holnap ilyenkor gyere – mondta, s  hörpintett  az üvegből.
Így ment ez nap - nap után, a gyerek egyre jobban rajzolt, hogy jobban felérje az asztalt a férfi térdére ült, kis nyelvét igyekezetében mindig kidugta.
Lerajzolták a fehér kutyát is, amely már bemerészkedett az udvarra. A férfi vizet, ételt tett ki neki, s magához édesgette. A kutya többé el se ment, követte új gazdáját mindenhová. Lackó, s a kutya melegséget lopott kihűlt szívébe.
Aztán egyik este kezébe vette az ecsetet, színes temperát s festeni kezdett. Az utca, a libák s a tornyos ház elevenedett meg a keze nyomán.
Másnap a kisember örömmel nézegette a csodaszép festményt.
-    Nekem adod? – kérdezte elragadtatással.
-    Neked – s átnyújtotta a festményt.
A gyerek átkarolta a nyakát,  kis orrát az arcához érintve hálásan cuppantotta meg, majd elviharzott .
Bundás, a kutyája, a térdét bökdöste.
-    Jól van na, gyere, megvakarta a nyakát,  és enni adott neki.
Az üveg kiürült, de már nem érdekelte. Új rajzlapot vett elő, s festeni kezdett.




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.