Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2015. március 4., szerda

Nem minden patkány patkány...

with 0 Comment


Ehetetlen ugyanúgy érezte, mint a többiek az indítógombra tapadt ujjat. Ti-ra-ram, ti-ra-ram, énekelgetett oldalra heveredve, míg mindenki más mozdulatlanul, vagy összevissza rohangálva feszengett. Meghallotta a belső visszaszámlálást, s mire a hang nyolcig érkezett, végiggondolta, hogy a süllyedő hajókat mindig a patkányok hagyják el elsőnek. Ezt sosem mondta neki senki, de valahonnan bekúszott agytekervényeibe…
Ő nem, nem tehet ilyet, és „ti-ra-ram, ti-ra-ram, ti-ra-ramozott” tovább. Nagyon nehezen fojtotta vissza az idegességet, ami belülről a kilövésre ösztönözte. A többiek egyként kezdtek el vágtatni a felső fedélzet irányába, ő lassan, mondhatni árral szemben, elindult az ellenkező irányba.
Éppen ereszkedett a zsilipajtó, két-három kétségbeesett ember hason repítette ki magát, a már vízben tocsogó folyosóra, és ekkor Ehetetlen beslisszolt. A vastag, tömör acélajtó majdnem a farkára csapódott. Miközben a többi patkány rohant, úgy érezte, helyesen döntött. Igaz, az első osztály utasai már a vízen gondoláztak. Minden mentőcsónaknak megvolt a maga parancsnoka, és ők éppen azon gondolkodtak, megalázó evezésre kényszerítésük miatt, vajon mennyi kártérítést hajtsanak majd be a hajózási társaságtól. Most éppen szunyókálhatnának, vagy a bárok egyikében megihatnának egy koktélt, ehelyett most a Titanic — a jegyszerződéssel ellentétben — úgynevezett süllyedésbe kezdett. Épp a másodosztály utolsó szerencséseit eresztették a vízre, a zenekar is már a szabadban húzta saját gyászdalát.
Ehetetlen körülnézett a teremben. Feketén gomolygott a füst, a kazánok még öntötték a meleget, lobogott a tűz. Kemény, kívül-belül edzett férfiak álldogáltak, némelyikük lapátja nyelére támaszkodva nézelődött. A komorságon kívül, félelem, vagy pánik jelei nem mutatkoztak.
— Jim, nekünk annyi.
A megszólított lekevert egy hatalmas pofont Jack lapátolónak.
— Kazánmester úr a megszólításom, megértetted?
Aztán valamitől mégis meglágyult.
— Szólíts nyugodtan a nevemen, ahogyan megkereszteltek. Itt már a beosztás nem számít.
Ehetetlen ide-oda kapkodta a fejét, és baloldalon, néhány méterrel a padló fölött észrevett egy nagy, erkélynyi szerszámtárolót. Belevisított a kujtorgó, füstölgő tüzes helyiségbe.
— Emberek, egy patkány! Üsse már agyon valaki!
— Hagyd, Henry, elfér közöttünk! Látod, nem is menekül, pedig van az a tengerészközmondás… Hej, de jó pénzt kereshettünk volna… Azt hiszem, egy évig megélt volna belőle a család. Na, ne siránkozzunk, kinek így, kinek úgy!
Ehetetlen valahonnan az állatok frekvenciájáról kapott egy újabb jelet. Ugyan még nem hallott semmit, de eszeveszett rohanással trappolt fel a használaton kívüli lapátok közé. Kiállt a peremre és teljes erejéből vijjogott.
— Jack, az a patkány akar valamit.
— Emberek, most ne mérlegeljük a lehetőségeinket, melyeknek végkimenete azonos. Vágta fel, vessük le a szerszámokat! Hány éves vagy, George?
— Tegnapelőtt múltam tizenhat.
— Te is igazán szerencsés vagy! Már nem tizenötöt vésnek majd a… Georgie, sehová sem vésnek semmit, de legalább boldog születésnapod volt, jó erőben lapátoltál reggeltől estig.
— Éjszakás voltam uram.
— Hagyd az uramozást, mi az a harminc év korkülönbség…
— Elég sok. Nem lett volna rossz még annyit élni.
— Igazad van, fiatal barátom, s látod a születésnapodon még milyen jó kilátásaid voltak? Ha ügyesen fekteted be, amit innen kapsz, akár az életedet is megalapozhattad volna ezzel a hajóúttal.
Közben ledobálták a szerszámokat, és sem túl gyorsan, sem túl lassan felkászálódtak. Az emberek tudták, hogy vagy a víz tör be, vagy a kazánok már rég kicsapódó lángnyelveitől végzik, talán a legjobb eshetőség, ha a levegő oxigénjének elégése miatt. Ennek ellenére nem siettették. Őket olyan fából faragták, hogy tudták, keményen meg kell küzdeni mindenért, mindenkor. Ha fakalapáccsal ütötték őket, örültek, hogy nem vasdoronggal. Felcihelődtek, és egymásmellé, illetve egymásra hasaltak.
Ehetetlen két munkás összeérő feje közé kuporodott, akik már fütyültek rá. Valami megkondult, aztán olyan hang hallatszott, mintha üres bádoghordókat püfölnének, majd a meghajlított nagyfűrész pengése szakított egy darabot a ropogós csendből. Óriási reccsenés következett, a perem rézsút megemelkedett, a másik vége megsüllyedt. Ketten oldalról, akik nem kapaszkodtak eléggé, bezuhantak a legközelebb tátongó kazánba. Abban a pillanatban az összes szén betódult, más hangot nem lehetett hallani. Egy következő roppanás után, az ellentétes oldalra borult minden, és a gépházat meghajtó kazánok tartalmának nagy része a terembe zúdult. Füst és iszonyatos hőség lepett el mindent. A szerencsésebbek, a verítéktől odatapadt, vastag szénportól megkérgesedett kabátjuk ujját szorították az orrukra. Nem találták még fel a gázálarcot, bár a szénmonoxid ellen az sem a legmegfelelőbb védekezési eszköz. A többiek még jobban köhögtek. Egy újabb, mindent megrázó rengés után, az egész terem a feje tetejére állott. Valahonnan hátulról egy borzasztó csattanás hallatszott, majd lágy nyugalom lepte el a szénfekete embercsapdát.
— Süllyedünk, uram?
— Süllyedünk, fiúk.
— „Mi atyánk, aki a mennyekben vagy…” — kezdte az egyik, majd a többiek is bekapcsolódtak. — „Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké ámen.”
Robin egy keresztet vetett az alatta függőlegesen elhelyezkedő munkahelyére. Protestáns társai néhány órával korábban talán nemtetszésüket fejezik ki, most nem szóltak, Billt kivéve.
— Fiú, vess keresztet Johnért és Joeért is, akiket elnyelt a kemence!
A lángok felcsaptak, és a kéményeken bezúduló jéghideg víz pár másodperccel később elnyomta a bugyborékoló jajkiáltásokat.
Mindenki megvívta a magáét. Elcsendesedve lebegtek a bűncselekmény nélkül rájuk osztott kivégző teremben. Jim még mozgott, és tehetetlenül magához ölelte a megszeppent patkánygyereket. Ehetetlen várt. Érezte, hogy itt sokkal több játszódik le, mint elfutott barátai életében, akik valahol az óceán kellős közepén egy jégtáblára menekültek, hogy odafagyjanak, esetleg megegye őket valami.
A patkányok jól bírják víz alatt, sokkal tovább, mint az emberek. A kazánok termál hőmérsékletet adtak a jeges víznek, de a várakozással ellentétben, nem forrt semmi. Előbb kihunyt a tűz, mert ahol oxigén nincs, ott lángok sem csapdosnak fölfelé.
Érezte, bár ott lebegnek a testek, de semmi közük hozzá. Magányos. Csak a testek anyaga ring ide-oda, de a lényegük egész máshol jár. Bár Ehetetlen nem tudta ezt így megfogalmazni, de valami hasonlót érzett. Megszeppent. Vajon mi lesz vele? Ő talán teljesen elmúlik, testében és mindenestől?
Nagyot csapódott a hajótest, elérte a tengerfeneket és beágyazódott végső nyughelyére. Újra minden kiegyenesedett, pár perc múlva már Ehetetlen szorította magához körmeivel Jimet, mint utolsó, nem sokkal előbb még élőlényt.
A víz teljesen kihűlt, a távoli puffanások hangja is elnémult. A berendezési tárgyak felvették majdnem végleges állapotukat, és a végtelen, értelmetlen vizes nagy semmiben, az eredetileg mentőnek szánt csapdahelyiségek még mindig viszonylag cifrán sorakoznak egymás mellett.



0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.