---Gulácsy Lajos megtalált naplólapjai---
az eső Dante-tercinát dobolva
forró ablak-lelkemről visszapárolog
úgy nem vagyok senkinek a foglya
hogy Űrt őriznek bennem komondorok
nem találkoztam soha Beatricével
-de ismerem- a festett Költő én vagyok
szívet a téglafalra belülről véstem
és Pillanatból szőttem léthosszú napot
de immár nem tudom hogy nem tudom mit
felejtettem el és mire emlékezem
hogy merengő ámulat vagy gyógyszer bódít
s halálom stoppolom vagy sorsom lékelem
*
a fénynek
nincs szaga
mint kerítése
a képzeletnek
békák is
reménykednek
ha rút is a királylány
egyszer megtanul csókolózni
-talán-
túlfizetett koldusként
e néhány gondolat
nap mint nap visszajár
ide
hol minden csönd
és fal és fehér
a négy évszak
a szoba sarkai
-legszebb a nyár-
künn a közös csarnok
mégis őszbe hajlik
és fekete szél kapkod
lehulló sétáim után
*
billegő kósza árnyak
a Via Appián
múlt-foszforos
lábnyomokba lépek
a Trevi-kútban
csillagfillérek ragyognak
egyszer visszatérek
gondoltam a k k o r
és m o s t itt ülök
kiflit majszolok
(a kalandozás
karnyújtásnyi tér)
Csönd és Álom
mankói egybenőttek
(hová
hová)
nincs remény
lelkem metán-sújtotta tárna
minden vágyam emlékem
benne égett
s a forró fojtó sötétben
nem tudtalak megmenteni
Téged
Ó
mennyire ormótlan ez a lépték
Fecske és Giliszta bennem
a nyirkos sötétben mélyen
a szárnyak vágyát
tovább növesztem
*
vászon helyett
rácsok
a vakkereten
most
az a Nincs
ami Van
ecset nélkül
vajúdik a kéz
túlhordott képek
a lélek belehal
a test
tűri még
bíbelődik
benne
a salak
és hajózik
horizont-nélküli
termek
meszelt
égboltja alatt
*
sorsom színes
palettákra száradt
kőnek szárnyat festek
követ a madárnak
aranyló lazúrra
sötét pöttyöt ejtek
camera obscurát
bezárt képzeletnek
út-tudó csodám
mely volt készülőben
mint pille a bábból
röptét kirágta belőlem
próbál égre szállni
-fogyóban a fénye-
didergő nyárban
dérrel hímporosan
verdes a béke
*
ellopott hétfők
visszalopott keddek
elvesztett szerdák
megtalált csütörtökök
beomló péntekek
aládúcolt szombatok
kardfogú vasárnapok
között
és ugyanez
ki tudja hányszor
az ében
csönd belsejében
hol festhetnék
rácsokkal fölszeletelt Napot
meg-nem-szőtt-terveket
térképem fehér foltjait
melyek én vagyok
festhetném
még-ki-nem-ásott-kutak
vödör csobbanását
a remény bedeszkázott ablakát
melynek résein át
a Varázsló kertjére látok
(levedlett álmaim kígyóbőrliánok)
mégis pizsamában ülök
az ében csönd belsejében
és magányom lepkehálójával
ecsetszárnyú színekre vadászom
*
ki szomjúság ellen
csapot szereltem a végtelenre
és megpatkoltam az Időt
hogy lassabban kopjanak az évek
most nem lelek és nem remélek
tornyokat
jegenyéket
csonkig feketült szárnnyal
csonkon égő gyertyalángba
zuhanva
próbálok vásznat feszíteni
e vakkeret-világra
adni
adni
adni
kapni
kapni
kapni
és tovább ring
az inga
meddig
*
körben kiégett
földbe fúródott
repülőgépek
az évek
mégis élek
megmentett
az álmaimba szorult
katapult
egyetlen túlélője
lettem magamnak
ki mint rémült sün
lángoló kazalban
maradék sorsom
menthetném
e zűrzavarban
mégis csupán
tüskéim borzolom
és állok széttárt karral
eleven kereszt
érintek Délt Északot telet nyarat
levágok minden hajtűkanyart
Függőleges és Vízszintes origója
szívem a bója
lüktet jelez rezdül
amint rajtam keresztül
áramlok át mások emlékeibe
(ide)
voltam
pedig zsömlém körül
az asztalon még dong a légy
szöszös lábától
megzörren a zsírpapír
csupasz fák árnyéka
rajzol hieroglifákat a falra
Ehnaton verset ír
*
árnyékos oldal a lelkem
miért is készítenék napernyőt
ha rám omlik a készülődés
amint kinyílnék az életemben
most is
e tükörnek beszélek s látom
hátam mögött a falon
(mint ezernyi lőrés)
apró repedések
bármiként fordulok is
elvéthetetlen célpont maradok
a kockakő fugáin át beszivárog
a Cukrászda alá temetett sok halott
és egymásra rakódik
láthatatlan kezek emlékeimbe építenek
ne roppanjon össze ami megmaradt még
a nyitott ablakon át érzem a rizspor szagát
pedig a hárs virágzik
*
álmaim
csillagszemcsés dörzspapírral
fölsérti az éj
bennem pilleszárny
szirom és pehely lebeg
mégis véres álmokra ébredek
(sebek)
folytatnék egy történetet
ám az ébrenlét más alakzat
hegyekké gyűri a lepedőt
szörnyekké torzítja az asztalt
széket
a sebzett álom éhes
kiharap belőlem
pilleszárnyat szirmot pihéket
s amint a Hold halad
a csöndre órám ketyegése
szerel karmokat
háborús övezet lett ez az éj
fekete és fehér tábornoka
ülök magányom közepén
és mindkét sereget rendezgetem
Magam
Velem
(hiába)
Istenem
hány virradat férne ekkora éjszakába
*
...pedig ott volt a tábla
ÖNMŰKÖDŐ AJTÓ
mégis kiléptem
és rám csukódtam
most itt vagyok kulcs nélkül
Nakonxipánban a hóban
nem fázom
talán nincs is hideg
(vagy viszonyítási alap)
Hercegnő lebeg a mellvéd felett
és aki voltam játszani hív a kisgyerek
most ő az egyetlen barátom
csúszkálunk színes palettákon
neki mondogatom
nyár van
nyár van
ám a piciny fehér méhek
zümmögnek tovább
Nakonxipánban
hull a hó
*
szóközökben megfeneklett csend
evezője-törött mondatok
kikötő nélküli színek
de bennem az utazás éhe
szárnyakat növeszt
s futok futok
hogy magam alá gyűrjem a valóságot
és felemelkedhessek végre
csupán Nap-közelben érthető
a zuhanás veszélye
előbb egy-egy toll
kioldva alá pörög
mégis föl föl
tovább
(de a nővér mosolyogva mondja
megjött az ebéd Lajoska)
és megint SZIGET az ágy
*
percek fény és hanghatásait
színekké szublimálom
ecsetem szőre éj
palettám álom
testem vakkeret
lelkem a vászon
kopp-kopp-kopp
s egy árverésen
elkel a halálom
*
néhány óra még
s az első Napszelet
végig gurul az asztalon
és ketté fűrészeli
a nem-csobbanó Ladikot
néhány óra még és láthatom
szobám sarkában mennyit haladt
a Párkapók
néhány óra még hogy újra halljam
a fatorkú cinegét
( a fülemüle tökéletes énekét unom)
mert megmerítkeztem az éjszakában
mindig minden éjszakában megmerítkezem
virrasztásköpenyben járom Álmok útjait
a bolond iránytű nem csitul szívemben
az eltévedés félelme sem rémít engem
hiszen kisiklott vonatnak a pályaudvar emlék
de minden következő állomás vágya benne ég
...csupán néhány óra még...
*
csukott szemmel
(gyakorlásként) morzsákat tapogatok
egy kettő vagy három lépésnek nevezem
a szoba tárgyait (kettő a szék)
ez megszokható
de a mind gyakrabban rám törő szín-nélküliség
(mikor füst a világ)
nehezen
néha nyílnak még bennem
rózsák és orgonák
s sziporkáznak kaleidoszkópok
de a zsákutcába szorult a fény
hiába tolatna már
falat emelt a retinám
és hirtelen
a Semmi elkezd történni velem
*
csöngetnek
(mint az iskolában)
kedd délután
ismét séta lesz
és járhatunk
körbe-körbe párban
talán az udvaron
(hisz nyár van)
készülődök lábam
már leér a kőre
de visszahúzom
akár a macska
ha vízhez ér
ma nem megyek
hiába szólítanak
hajlongok
hátra meg előre
és hallom
EZ
itt marad
igen
akár egy tárgy amelyre
12 éve rakódik a por
s hogy csillog alatta
már maga is letagadja
kedd
körbe-körbe
kinn
csoszog a csapat
*
apad a folyó
tengert érni reménytelen
lékelt papírhajók verődnek
p a t a k-köveken
de lassan elsüllyed ez a víz is
sivatag közepén nagy
zománcos lavór-oázis
a csöndnek pálma-árnyéka van
------(Gyula centis betűkkel
írt egy verset nekem
- így látom - de nem értem benne
magam)
Kép: Gulácsy Lajos: Önarckép
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése