Hát igen

Hát, bizony hát…

Lefelé tartok, a negyedik emeletről, a nagyszerű, Magyar utcára, a remek járókelők forgatagába, dagonyázni kicsit, hogy érezzem, a Haza bársonyos levegőjét, a szeretet, és összetartozás élő valóságát. 

A honfitársak, összegubancolódott egyvelegét, azt az erőt, ami a Magyar virtus, elengedhetetlen kelléke. 

Egy részük, kacagányba, és bazagányba tündöklő Magyar honfivér, akiknél, a hazaszeretet abban merül ki, hogy hőbörögnek, és semmit nem is próbálnak gyakorlatilag tenni, a szeretett Hazáért.

Mások, a gyűlölködésben látják, a Haza problémáinak megoldását, cigányoznak, zsidóznak, most svábozni nem szabad, mert a Németektől mindenfélét szeretnénk…

Akik, az említettek közé nem sorolhatók, azok a gyüttmentek, a vegyes házasságokból származó, de már itt születettek, vagy egészen kis koruk óta itt élő, és itt felnövő gyerekek. 

Aztán, a környező országok lakói, a szomszédjaink, csupa leértékelt individuumok összességei, az iszap, amiből, fényesen emelkedünk ki az ég magasságába, lágy szellők lobogtatván, csodás fürtjeinket.

A vicc jut eszembe, egy arab, azt mondja a másik arabnak: Te, minket itt, nem szeretnek – mondja.

Válasz: Csodálkozol? Ezek egymást is utálják…

Sztálin mondta, Magyarország ne ugráljon, mert csupán vagonkérdés… 

És milyen igaza van!

Vagyunk tíz millióan, és egy Kínai, kis városka, hatvan millió lakossal bír…

Sorolhatnám a világ nagyvárosainak adatait, de minek.

Mi, több száz éve, ahányszor hadba szálltunk, annyiszor vesztettünk.

De az önbizalmunk, töretlen maradt, még Amerikának is hadat üzentünk, az utolsó háborúban, gondolom, a világ, harsogott a röhögéstől.

Ma olvastam egy internetes vitát, ahol az egyik hozzászóló szerint, az 1848 - as Szabadságharc is, a Zsidók miatt bukott el.

(Fel nem tűnne a hülyének, hogy pusztán, a hisztérikus antiszemitizmusa beszél belőle.)

Persze, ez alanyi joga, mindenki azt utál, akit akar.

Én, ismertem ócska zsidókat, és ócska keresztényeket, és bár nem sokat, de tisztességes romákat is.

Minden általánosítás, az általánosítót jellemzi.

Hiába, büszke nép vagyunk, mindenki lenézi, vagy diszkriminálni igyekszik a másik embert, mert bár ismerek olyanokat, akik tehetségtelen, senkik maradtak, de büszkék, hogy kutyabőrük van, gondolom, két, három szilvafás nemesi időkből, persze egész szilvafa erdőt hazudnak, tudván, a kutya sem fog utána nézni.

Sajnos, nálunk, a közös célért való összefogás ismeretlen, meg is volt, és meg is van az eredménye.

Ideje lenne tisztáznunk, hogy mi a fenét is akarunk egyáltalán.

Mert, úgy látom, hogy a melldöngető ordítozások, nem vezetnek sehova.

Mi, magunkat gátoljuk meg abban, hogy valamire mehessünk.

Ez is alanyi jog…

Kép: Kapolyi György alkotása