Az időtlen föld újra aludni készül,
bölcs, ezeréves fák görnyedten hajlongva
holt leveleiket áldozzák a szélnek,
majd bonyolult gyökér lelkükbe fordulnak,
ott lent biztonságos meleg álom ringat,
szikrázó napok narancs emléke éltet.
Patak fölött varjú száll, csőrében dió,
szárnyain az őszi napsütés indigó.
Társait követi, hosszú út vár rá még,
szemében a túlélés nyoma, mély árnyék.
A város felöltötte fakó ruháját,
ráncos árusok csak a múltat árulják,
siető emberek bolyhos sálak mögött,
nyár szelleme kísért a bérházak között.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése