Szótlanul szökött el szemem elől
a hűvös láthatár.
Lobbanó, szürke horizont
köpenyén, már érezni
a távoli tél kivont
kard leheletét,
ami a nyár
utolsó, gyáva árnyát
hosszan rejti el,
és minden nap
egy perccel hamarabb
bújtatja mögém.
Úgy hiszi, itt még menedékre lel,
de hamar
a süppedő sárba lép,
ha maradni akar
és véletlen nem figyel.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése