Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2017. május 10., szerda

Múlósdi

with 0 Comment


Múlunk, felejtődünk, ami egészen normális, mert első sorban mindenkit a saját elmúlása érdekel. De nem változna ez a helyzet akkor sem, ha mondjuk a múlhatatlanok, ha vannak, felejtenék csak az elmúltakat.
Mert aki múlhatatlan, teszem azt, az mi a fenét kezdhetne az elmúltakkal?
Őt nem érintené az egész hercehurca, az rágódjon ezen, akit érint.

Mert helyi csatákat időnként sikerülhet nyerni, de háborút soha.
Ahhoz valami olyasmi kéne, ami biztosan nincs.
„Nem örök a csoda sem” mondja Poe, mert Ő, merte látni a nyilvánvalót.
Luther Márton a halálos ágyán írta,- már nem tudott beszélni,- „Valójában koldusok vagyunk…” 1517.
Azzal, hogy valaki megpróbál olyan erősnek látszani, mint amilyen gyenge, annyit ér, mint halottnak a beöntés. Még magát sem tudja becsapni, nemhogy másokat.

Persze, ha örök lenne a létünk, nem lenne semmi értéke. Nem lenne az értelmét veszített múlt, csak a van létezik, jövő sehol, mert a múlt abból táplálkozott, na meg a vanból, ami valahol elkallódna az idő rengetegében, mert nem tudna múlttá válni.

Ez az egész létünk, egy igazi társasjáték, amit minden élő kötelezően játszik, mi mást is tehetne?
Aztán elmúlik, mint egy szénanátha, Ismerősök szomorkodnak, mert a saját jövőjükre gondolnak, az ellenségek meg fülig érő szájjal vigyorognak mondván, már régen meg kellett volna, tegye.

Mennyivel egyszerűbb mondjuk egy mezei poloskának, neki soha semmi nem jut eszébe az evésen kívül. Nászidőben udvarol, ha agyonnyomják, meg büdös.
Hiába, a racionális igazság nem komplikált. A dolgok, sosem bonyolultak, csak mi tesszük őket azzá, aztán szenvedünk a saját magunk hülyeségétől, sikeresen megoldva, hogy ne legyen egyetlen felhőtlen napunk sem. 
Mikor Einsteint kinevezték a jénai egyetem professzorává, tapintatosan próbálták figyelmeztetni, hogy professzor Úr. Ez a barna zakó… 
Mindegy – mondta – engem itt nem ismer senki.
Öt év múltán, ismét megemlítették neki.
Válasz: Mindegy, itt engem mindenki ismer…

Az élet dolgainak monoton ismétlődése, a fontosnak ítélt, valójában nem fontos tevékenységeknek tragikomédiája. Egy groteszk burleszk, aminek előre ismerjük a végét. Akkor mindenkit megráz, holott pontosan tisztában volt vele, hogy az élés gyakorlatának ez lesz az ára.

De hab a tortán, ittlétünk alatt is gondoskodunk egymás szórakoztatásáról, irigykedünk, otrombáskodunk, tönkretesszük egymás életét, és ami idő maradt, akkor jönnek a földrengések, a cunamik, a természeti katasztrófák hosszú sora.
Hát, mi ez, ha nem nagyszerű?



Kép: Kapolyi György alkotása




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.