A kezed, mint a jég szúr és éget,
sistereg, a te földed alattam,
mégis makacsul követlek téged.
íriszed bűvkörébe ragadtan.
Porcelán baba lettem bűnödért,
fekete, nylon pillám nem remeg,
gyöngyszínű napon jöttél el… miért?,
arcomról csalóka mosoly pereg.
Suttogó balsors bújik hajamban,
csipkedísz rejti zúzódásaim,
kócbelsőbe burkolom önmagam.
festett ajkamon a kín rózsaszín.
Riba
Szinay
