Mert

Mert mindig- mindent újra kell kezdeni, mondta a fura kis manó, úgy hadonászott két karjával, mint egy őrült. 

Mégpedig azért,- ordította -  mert mindig elcsesződik valami, amit nem lehet korrigálni, és menet közben nem veszitek észre, csak a végén. Akkor meg eső után köpönyeg, fújhatjátok az egészet, hiába halandzsáztatok, hazudoztatok, kárba veszett a nagy erőlködés, kész blama az egész. 

Az is gyakran előfordul, hogy folyamatosan változnak a dolgok, mire elkészültök, már más a módi, és a munkátok kész röhej, nem vesz titeket többé komolyan senki. 

Jobban jártok, ha nem csináltok semmit, abból még nem lehet baj, legfeljebb használhatatlanoknak néznek titeket, és akkor mi van? 

Nincs semmi. Sosincs semmi, már régen észre kellett volna, vegyétek. 

De mit vesztek ti észre? 

Legfeljebb a kapuszárnyat, de azt is csak miután nekimentetek, jól behorpasztottátok fejeteket, és így megjegyeztétek, amit kell. 

Rohadtul okosaknak képzelitek magatokat amúgy, pedig nem ti szartátok a spanyolviaszt, 

azt már régen kiszarta más, amit ti csináltatok, az nem az. Az egészen más, ennyit még egy laikusnak is tudni kéne. 

Ezért mindig, mindent újra kell kezdeni, lankadatlan akarattal, csak ti akarni sem tudtok, mert mit tudtok ti, a pofázáson kívül? 

Hát erre nagyon könnyű röviden és tömören válaszolnom. 

Mert kritizálni azt tudtok, sokszor az, az érzésem, fogalmatok sincs, miről van szó, de azért jár a szátok, mint a kacsasegge, és az eredmény is kísértetiesen hasonló. 

De hát Istenem. Mindenkiből csak az tud kijönni ami benne, van, a baj az, hogy ti nem tudjátok mi van bennetek, és még a végén sem veszitek észre. 

Ti még a repkedő kőbaltákat sem érzékelitek, amit még egy ősember is képes volt észrevenni. 

Szerencsétek, hogy nem akkor éltetek, mert még leletek sem maradtak volna fenn utánatok, és nem tudott volna kialakulni az ősrégészet, ami produkál egy csomó megválaszolhatatlan kérdést. 

Mert hamár nincsenek válaszok, legalább legyenek kérdések, mert valaminek lenni muszáj. 

Ezért is kell mindig- mindent újrakezdeni, különben nem lenne, mit csináljatok, ami vad civakodáshoz vezetne, polgárháborúhoz, aholis mindenki agyoncsaphatná azt, akit utál.

Zárójelben jegyzem meg, nem is egy hülyeség, jó hecc lenne, kihalna az emberiség, és többek között nem lenne a vadállatoknak kit megenni. 

Ne legyetek restek újrakezdeni dolgokat, hiszen nincs rizikó, mert akárhányszor kezditek előről, úgyis mindig rossz lesz, nem okoztok egymásnak csalódást, ami igazán humánus tett. 

Addig kezditek újra, míg elfogy az időtök, átadjátok a feladatot a következő generációknak, akik ugyan úgy elszúrnak mindent, tanulva az elődöktől.

Ez a csodálatos láncreakció az idők végezetéig tart, legalább nem kell kitalálnotok más elfoglaltságot helyette. 

Ezt hívjátok ti nagybetűs életnek, ami nagy, mégha nem is betűs, de minden állat azt kapja, amit érdemel, és ti sem vagytok ez alól kivételek.

Ti csak szedjétek a lóherét, és énekeljetek, lehetőleg mindig ugyan azt, akkor nem fogjátok elfelejteni a dal szövegét. 

Most már csak arra szeretnék rájönni, mi a fenét kerestek itt, ezen a roggyant földgolyón.     

Kép: Kapolyi György alkotása