Az idegen

Valaha kéz a kézben jártunk, s
Oly sok álmot láttunk.
Enyém volt a barát, s néked adtam.
Tied volt a család,s nékem adtad.
Vállvetve álltuk az éveket
S nem gondoltuk, hogy ez másképp is lehet.
Szemedben láttam önmagam, s
Te elmondtad minden titkodat.

Majd jött a hirtelen fordulat, mely
Elrabolt tőlem egy éj alatt.
Földhöz vágtad szívemet, mely
Ezernyi sebtől szenvedett.
Elváltak egymástól útjaink, s
Elhamvadtak csendben az álmaink.
Tied volt a barát, mely néked megmaradt,
Tőlem a család ordítva elrohant .

Sok év eltelt mire eljött a pillanat:
Míg egy reggelen arcod mellettem elhaladt.
Zavartan és némán álltál ott előttem,
Sosem hittem, hogy ez egyszer így lehet.
Egyre csak néztél, de ajkadra nem jöttek a szavak
Közénk a csend épített áttörhetetlen falat.
Ekkor nyirkos fájdalommal mart belém a hideg:
Nem tükröz már nékem semmit sem szemed.

Álltam csak szótlan, s arra gondoltam:
Neveden kívül bennem, semmi más nem maradt.
Hirtelen tűnt el az ezernyi fájdalom
Nem vérzett már szívem, s a lelkem is hallgatott.
Néztelek csak szótlan, s tudtam - ez máshogy nem lehet,
Nem őrzött meg engem sem szíved, sem szemed.
Ott hagytalak némán, utánam csak a csend maradt,-
Idegenné lettél nékem a sok hosszú év alatt.