jöttünk, véres mocsokban
világra üvöltve rémületünket,
mert terhünket
már nem bírta el egy nő,
pár marék hús létünk
kereste helyét,
értelmetlen értelemmel
jussát követelte,
a telt mellekből csorduló
édes tej ízét élveztük,
gonoszul harapva a bimbókat,
aztán jóllakottan megkezdtük
utunk a halál felé
ránk hájasodott életünket cipeljük
örökké morgós savanyún,
s ha lopunk is mosolyt
arcunkon az a kínvigyor
maszkjaként vicsorog,
sehová érkezünk,
mindenhonnan búcsúzunk,
hulló vakolatú falakhoz simulva
csiszolódunk
vigyorgunk, hazudunk,
már régen nem álmodunk
kikapcsoljuk a világot
és csendben elalszunk
Kemény, súlyos. Elsőre túl erősnek tűnt, de végtére is így van, mégha a hangnem túlzónak hat is, ami valamifajta fájdalomnak tudható be. A vége szép, szerencse, hogy lecsillapodik a végére.:)
VálaszTörlésNagyon jó kifejező vers. Gratulálok.
VálaszTörlésLászló
Tulajdonképpen elég önző módon jöttünk a világra, és már az álmokban sem hiszünk egy páran.
VálaszTörlésLehetett volna másképp csinálni?
Ebben legalább egyformák vagyunk.
Jól megírtad, kedves Imre!
Keményen, de nem bíráskodva.
Éva
Köszönöm Balázs....kemény, súlyos? mint az élet....a végére lecsendesedik....igen...a HALÁL már csendet jelent....:(
VálaszTörlésKöszönöm László....
VálaszTörlésKöszönöm Éva..
VálaszTörlésLehetett volna másképpen csinálni?...biztosan...és talán kellett volna másképpen csinálni....utólag tudjuk már....és jobb lett volna?
Bíráskodni meg csak önmagam felett van jogom...azt meg is teszem....
És nincs feloldozás? Csupán a végnél...?
VálaszTörlésBrrr! Utálom magunkat!
Az "értelmetelen értelem" oximoront még ízlelgetem...
A hatást elérted! Grat.!
Feloldozás? ..nem mindegy ha már leálltak a neuronok?....a szópárosítás oximoron...de nagyon is kemény éllel...és nem humorból.....versekben az oximoron nagyon kifejező tud lenni...szeretem használni....
VálaszTörlés