Kényszerűségben

Nehéz erők szorításából kiszakadtan

szellemlényként akár az űrben is

lebeghetnék!

Mászkálok.

Leülök.

Elfáradtam.

Víztükrön csillan úgy a fény,

metszett kristálypohárban a pezsgő,

mint fejemben, zsigereimben éhsége

a szabadságnak.

Részegít az elképzelés mámora,

szépsége!

Itt lent pincebogarak.

Feketék.

Undorítóak.

Nyálkás csigák tapogatnak felém.

A földnek vagyok kiszolgáltatott.

Nem ereszt, nem enged,

pörölyhöz szokott kezének szorítása

erőt fitogtat,

elkerülhetetlent.

Ülök.

S talán egyszer elindulok,

akárcsak az ősök, hittel,

hittel a csodákban,

a csodafiúszarvas csalogató

játékában.