Vak botorsággal állok a járdaszegélyen.
Szememben a napsugár lassú tangót jár.
Tavaszi bolondság kering a fejemben.
Elpártolt hát mellőlem végleg a magány.
Kézen immár egy új érzést fogok,
s végig vezetem e napos órán,
át vad, óriás vizeken, hegy ormon,
és a sárospataki főutcán.
Napnyugtakor az Ég Ránk kacsint,
Bolyongó, szabad lelkekre.
Aphrodité anyánk ágyba int,
S csókot lehel kipirult szíveinkre.
tetszik!Ez nagyon harmonikus!:)
VálaszTörlésAz elején érzett ütemessége, csengése kissé nekem legnyugodtabbnak tűnik a közepétől. De megtartotta mondandóját és bár nyugodtabban, halkabban folytatódott, tetszett.
VálaszTörlésNagyon köszönöm! :)
VálaszTörlésKedves Virág!
VálaszTörlésEz alapvetően nagyon jól indul. Én is azt a ritmusvesztést érzem, amiről Szabolcs írt.
A középső versszakban több szót különírsz, azt érdemes lenne még átfutni, mert helytelenül.
Nem szokványos verset írtál, és ez jó. Tetszik, hogy egyedi hangulatokat vélek felfedezni írásodban. Ugyanakkor a sokféleség a hátrányára is válik, sokfajta gondolatot, hangulatot vonultatsz itt fel. Jó lenne a hangulatot egységesebbre formálni. Alapvteően tetszik, amit hiztál.
A szöveg egyszerűségét megkapó forulatokkal, gondolatokkal ellensúlyozod.
Köszönöm Balázs! Figyelek majd a helyesírásra is legközelebb! :)
VálaszTörlésNa, én meg jót írtam oda...
VálaszTörlésSzóval írtál, és nem "híztál"..., bocs...
Nem tiszta már az elmém.:)
Semmi baj. gondoltam ,hogy félregépeltél =)
VálaszTörlés