Boszorkányvér

A kócos, együgyű kislány gyakran vált a gúny céltáblájává. Miért is? Nos, más volt kicsit, mint a társai. De figyelte őket. S mikor már jól megfigyelte őket, kedvére tudta irányítani érzelmeiket, s azon keresztül cselekedeteiket.

- Boszorkány! – jaj, de sokszor kiabálták rá, s ő csak annál inkább figyelt. Persze, időnként még így is vétett hibát. De csakúgy, mint kis társait, hibáit is megfigyelte. Lehet, hogy azokat még jobban.

Mire nagylánnyá serdült, el- elmaradoztak a hibák, egyre kevesebb lett a kellemetlen meglepetés. Nemsokára olyan jó emberismerővé vált, hogy mind nehezebben találtak rajta fogást.

S jöttek az emlékek, jöttek szép sorban. Érezte ő, lassan elérkezett az idő, apránként mindenért megfizethet. Számba vette hát az ellenségeit, lassan, megfontoltan, az idő neki dolgozott.

Elsőnek mindjárt tulajdon családja jutott eszébe.

- Na ezeknek nem sok hasznát vettem életemben. Olyan sokszor erőltették rám akaratukat, éveken át gyötörtek vele. De hogy is volt? Kinek maga ellen fordíthatnám fegyverét, már megbűnhődött a saját keze által. – Boszorkány!- Mind ezt gondolják most biztos. S voltaképpen hálát érzett, hogy ilyen erőssé válhatott általuk.

Másodikként rögtön a barátok következtek.

- Kis kivétellel bárány bőrbe bújt farkasok ezek mind. De mi legyen a büntetésük? Hiszen oly vakon tapogatóznak! Nos, úgy tűnik ezeket is elintézte helyettem a gondviselés. Hiába okoskodtak, most szánalmasságuk terhét nyögik egy életen át. –Boszorkány! – De hiába kiáltják már, az igazi barátok tudják, hogy nem igaz.

Harmadiknak jöhetnek a kollégák.

-Ej, hát ezekkel gyűlt meg legkevésbé a bajom. Kisded játékaik olyan átlátszóak voltak, hogy még segíteni sem kellett nekik, sorra buktak bele a saját csapdáikba.

-Lássuk csak!- gondolta – Nem valami sokan maradtak, akiknek megfizethetnék a sérelmekért. De hát valakinek már csak fel kellene róni a tartozást. S mi legyen az eszköz? Nem más, mint az irgalom! – Ezt a bosszút választotta. Mert ez a legaljasabb. S nincs ellene hatékony védekezés. Ezt a fegyvernemet kell hát a tökélyre vinni. Ezzel aztán egy kalap alatt intézhető majd el a jó nép, ki-ki a saját kardja által vész el.

- Ha ugyan meg nem bocsátok nekik mind. Csak, hogy lilább legyen majd a méreg, ami a szájukra ül! Ezek után hogyan is bánthatnám őket? S főleg minek?

S a legvégére hagyta a legkedvesebbet, az idegenek szavát. Kiket sokszor elborzaszt a gyönyörű irigység.

-Velük mihez lehet egyáltalán kezdeni? Ugyan! Ez lesz a legkönnyebb feladat. Hiszen csak baráttá kell tenni őket. S máris saját előítéletük rabjaivá válnak.