minden szenvedélye;
érted sóvár szívem
vágyó szenvedése.
Előttem van arcod -
mintha mosolyogna!
S mintha mosolyod is
szívemből fakadna...
Fodrozódik lassan
lelkem néma tükre -
elmosódik aztán
kedves arcod benne -
előbb homlokod, majd
szád szép íve tűnik.
Csak a szemed marad:
szemeimben izzik...
Múlnak, egyre múlnak
napjai az évnek -
éjszakák és nappalok
helyt hellyel cserélnek.
...
Nem tudom, hogy hányszor
jött tavasz tavaszra,
hányszor indult a szél
fák közé panaszra...
Zizzenő levéllel
hányszor hullt a földre
bánattól nehezült
felhők szürke könnye...
Hiányzol, s hiányzik
kettőnk meghitt csöndje.
Nem akarom tudni,
hogy talán örökre!
Nem akarom tudni,
valaki más ölel,
kérdező szavadra
valaki más felel!
Nem úgy felel neked,
ahogy én felelnék!
Nem úgy tud ölelni,
ahogy én ölelnék!
Nem lángol szívében
neved hét betűje,
mégis őt szereti
jobban a szerencse!
...
Késő őszi eső
zokog az ablakon.
Egyszer csak a tél
csendesen beoson;
dermedt jégvirággal
szórja be a szobám,
jégcsipkébe burkol,
s jégfátylat von reám.
És csak szórja, szórja
egyre a kincseit,
azután csókot dob,
s röptében visszaint.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése