Erek medrében csörgedez lustán
Szelíd partjai közt áramló vér.
Hintaágy bölcsőjében ér az éj,
ébren gondolkodtat lángtollú nyár.
Még forróság dől a légkatlanból,
s a pőre bőrökre gyöngypermet ül,
De lám, már enyhe szellő élénkül,
hűs viharok fenyítik északról.
Hová kéne gyűjteni hőséget,
hogy kapna télen minden rászorult?
Hogyan teremthetnének bőséget,
kikre az Élet pörölye borult?
Már forr az agy, de néma az Élet,
s a zúgó fejbe csak doboló vér tolul…
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése