Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com) váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Haász Irén. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Haász Irén. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. január 14., szerda

Csapda

with 0 Comment


Ha kemény volnál, mint a kő,
hideg lennél, nem éltető,
talán több biztonságot adnál
homoknál, tollnál, izzó vasnál.

Ha formálhatnálak, mint vasat
formálnak át izzó parazsak,
alakíthatna  - azt hiszem –
edzett acéllá hűs vizem.

Ha kezem közül nem peregnél,
mint kavics-homok ér-peremnél
folyton-folyvást ős-konok daccal,
leigáználak szelíd arccal.

Ha lágyabb, puhább volnál tollnál,
minden sejtembe behatolnál,
rám súlyosulnál, míg csak élek.
Talán már nem is szeretnélek.


2014. december 14., vasárnap

Nem leírható

with 0 Comment


A múló évek öltöztettek vágyba,
hogy újra hívj, nevess, vagy szólj reám.
Én nem készültem ilyen árvaságra,
mégsem értékeltelek igazán.
Hogy létezel, oly természetes volt!
Ikonná csak az évek érleltek,
mint élesztőgombák a nemes bort,
mint borostyánná ér a fa mézgája.
És sokasult, mint cseppből óceán,
fahéjas emlék, csillámló percek árja.
Most, Karácsonykor, úgy szorít a bánat,
úgy fáj a hangod, ősz fejed hiánya,
és a tudat, hogy már minden hiába,
nem boríthatlak szeretet-virágba,
- hogy nem leírható.



2014. november 26., szerda

Rejtélyekre nyíló ablak vagy

with 0 Comment


Rejtélyekre nyíló ablak vagy szívem,
spalettarések suttogják nyikorogva
hívásod,
poros, zárt udvarról áradó színek:
metszett mirtusz, kovácsoltvas hívságok,
akáciák, rézvirágok közt libeg.

A szél kése ablakkeret réseket feszeget,
testhez simuló világod zaja
mint dobozba halmozott élet, jaj, nehéz.

Még szökőkút kéne, madár dala,
és Paradicsom lenne az egész
ötven lépésnyi világegyetem…


2014. november 2., vasárnap

A temetőkertekben

with 0 Comment


Hűvös eső monoton 
ritmust ver nyár-romokon 
magjahullott tobozra, 
szélvihar lepofozta, 
dermedt levéllepelre.

Ködbe takar a világ, 
szürkén bujdosnak a fák, 
nedves kérgen mézga ül, 
komor a csend, elterül, 
fáj a lélek keserve. 

Ideje a bánatnak. 
Sír a világ, fáradt nap 
bágyadt éjbe tűnt tova, 
pislog mécslángok sora 
a temetőkertekben.

Minden eldugott emlék, 
apák, anyák, régesrég 
eltemetett érzések 
mardosó lánggal égnek, 
sosem lesznek feledve.


2014. szeptember 3., szerda

Régi kőkorsók virággal

with 0 Comment


Moha tapadt rá, élő smaragd,
idő-morzsolta perem alatt.
Kútsötétjében papírtekercs,
rajta vallomás – talán egy vers… 

- Nem jött a lányka, nem vitte el,
kék madár röptét nem hitte el –
egy emberöltő fakította,
senki sem jött rá a titokra.

A többi régi, sárga korsó
virággal terhes, szirmot hordó.
Testük borongó félhomályból

bújik elő, mint arany szájról 
kacskaringózó szelíd szavak
Napra forogva felizzanak.



2014. június 22., vasárnap

Történelem

with 0 Comment


Játék csupán  a szín,
a díszlet megkopó,
változatlan a kín,
csak a hely változó,

a kellék és szöveg.
Mellék és főalak
helyben áll, mint cövek,
karusszel-ég alatt.

Míg kattognak verklik,
s dallamuk nyekereg,
a gárda változik,
s marad a jelenet.


2014. június 4., szerda

Titkok

with 0 Comment


A fülbesúgás volt elébb,
picinyke vétkek vallomása,
mégis, úgy pirultunk belé,
mint szűz angyalkák földi mása.

Karzatról dörgő szózatok
fázós-ijesztőn ránk dörögtek,
kezdtünk már eszmélni, mi rossz,
de a jóról se tudtunk többet.

Füzetnek kapcsa, emlékkönyv
lakatja zárta még magába,
s a szamárfül is kerek, gyöngy
betűket rejtett általába’.

És bakfissá nőtt a puttó,
mutáló kamasszá a másik,
idétlenek voltunk, suttyók,
a titkok súlya nőtt rogyásig.

S egyszerre, mint sivár mezőn
El Nino pattant virágözönt,
a kulcsok kódja ébredező
érzékeinkbe beköltözött.

És múlnak évek, lábnyomok,
s a legnagyobbak megmaradtak,
és élet, halál átfogó
megfejtést azóta se kaphat.


2014. március 12., szerda

Életem, drágám

with 0 Comment


A Természet, az Úr, a Véletlen? -
akárki volt kegyes - a tél retten,
a tűzifánk kitartott idáig,
és gázóra se pörgött túl sokat...
Segélyezték a bajba jutókat,
s otthon fagyót se lelt kibúvó nap,
kivel együtt cidriztünk lélekben.
De szép is élni, drágám, életem!

A béka-fenék mélyebben rezgett
ezen a télen - s ilyen télkezdet
után talán gyönyör a folytatás.
A tél-végi csömört idefélni
ki vágyódna? - van okunk remélni
koratavasz zsongását megélni
jácint-napok nyugalmában veszteg.
Életem, drágám, szép napok lesznek!

Optimista talán a gondolat.
Miért is ne? Sosem a roncs tolat,
homokóra-kvarc lefelé pereg,
a tavasz friss, a tél meg elvásik...
Bajra sem jön, jaj, mindig egy másik!
Csak érjünk el kezünkkel egymásig,
s a tett, a vágy elmossa gondodat –
életem, drágám, hidd, és mondogasd!



2014. január 12., vasárnap

Hit, remény, szeretet

with 0 Comment


A létünk szakadozó fonal,
hol tépi a Sors, hol csomózza,
de visszabontani orozva
nem engedi. Záró a vonal, 
- talphoz tapadó -  amin járat,
nincs letérés. Csak láthatatlan,
kényszer-pókfonalból szőtt katlan,
s zuhognak ránk csillanó szálak…


A hitünk kormányt vesztett hajó.
Dülöngél, inog, elsodorja
az áramlás, a szél-motolla;
a matróznép borissza tahó,
koncért tülekszik Júdás-csókkal…
Kapitányuk, a remény-írmag
magában ugyan mennyit bírhat
az ellene dolgozó sokkal?


Egy kormos gyertya a reménység.
Kopik, saját magát felfalja,
hamis képet vetít a falra,
míg viasz-könnyeiben szétég.
De kőlevessel táplálkozva
még ez se legyen? Hideg kályhán,
hámló habarcsú házak táján
mégiscsak nagy becsben van tartva.


Szeretetünk meg tünde-asszony…
Sokszor megcsalták, mégis fényes,
arany almákat dob az égnek,
hogy mosolya tavaszt fakasszon.
Kemény telek minden ízében
egyetlen túlélt rózsahalom,
lanthang fátylába bújt amazon,
fő örömünk Léthe vizében.

2013. december 18., szerda

Limerickek (E.Lear 1-10)

with 0 Comment



Egy nagy szakállú szerzet
- Ettől féltem! - nyekergett,
Két bagoly, tyúkocska,
ökörszem, pacsirta
fészkével telt meg a szőrzet.
*
Cipő alá egy Ryde-i lány
faklumpát kötött hajdanán.
S mivel a sár spriccelt,
vett még nehány spiccert,
velük korzózott azután.
*
Orr ékít, tízarasznyi
egy vént, ki így fakadt ki:
- Tülköm nem túl hosszú,
ti látjátok rosszú’,
ettől vagyok valaki!
*
Egy vén, ki dombon lakott,
szinte sosem nyughatott.
Nagyanyja slafrokja
díszlett rajt', mióta
föl s alá futkározott.
*
Mariann nagy kalapjára
reászáll minden madárka,
megtisztelik nagyba',
de őt nem izgatja,
mindüket vendégül látja.
*
Egy srácra, ki Szmirnába való,
Nagyi mondta: égetnivaló.
De ő egy macskát vett,
s átadta: - Ezt égesd!
Ez illik hozzád, Nyanyó.
*
Volt egy paprikás Chile-i vén,
kinek esze nem volt a helyén;
csak lépcsőkön tanyált,
s csak gyümölcsöt zabált,
ez a könnyelmű, paprikás vén.
*
Gongot vert egy vén, vakon,
álló nap az utakon,
míg a nép fellázadt:
- Ó Jog, te gyalázat!
 S gongjával csapta agyon.
*
Chertsey-ben élt a vén Mrs. Rult,
piruettjein tömeg ámult,
oly sebesen forgott,
hogy földbe fúródott,
s mindenki elkomorult.
*
Fa tetején egy remetét
szörnyen felizgatott egy méh.
Kérdezték: -Élvezted?
S ő felelt: -Képzelhedd.
Bár nem különlegesség...
******



There was an Old Man with a beard,
Who said, 'It is just as I feared!
Two Owls and a Hen,
Four Larks and a Wren,
Have all built their nests in my beard!'
*
There was a Young Lady of Ryde,
Whose shoe-strings were seldom untied.
She purchased some clogs,
And some small spotted dogs,
And frequently walked about Ryde.
*
There was an Old Man with a nose,
Who said, 'If you choose to suppose,
That my nose is too long,
You are certainly wrong!'
That remarkable Man with a nose.
*
There was an Old Man on a hill,
Who seldom, if ever, stood still;
He ran up and down,
In his Grandmother's gown,
Which adorned that Old Man on a hill.
*
There was a Young Lady whose bonnet,
Came untied when the birds sate upon it;
But she said: 'I don't care!
All the birds in the air
Are welcome to sit on my bonnet!'
*
There was a Young Person of Smyrna,
Whose Grandmother threatened to burn her;
But she seized on the cat,
And said, 'Granny, burn that!
You incongruous Old Woman of Smyrna!'
*
There was an Old Person of Chili,
Whose conduct was painful and silly,
He sate on the stairs,
Eating apples and pears,
That imprudent Old Person of Chili.
*
There was an Old Man with a gong,
Who bumped at it all day long;
But they called out, 'O law!
You're a horrid old bore!'
So they smashed that Old Man with a gong.
*
There was an Old Lady of Chertsey,
Who made a remarkable curtsey;
She twirled round and round,
Till she sunk underground,
Which distressed all the people of Chertsey.
*
There was an Old Man in a tree,
Who was horribly bored by a Bee;
When they said, 'Does it buzz?'
He replied, 'Yes, it does!'
'It's a regular brute of a Bee!'
**************


2013. január 30., szerda

Én hittem

with 0 Comment



Én hittem a rakpart alsó kövén,
hogy ami ott elúszik előttem
a történelem fátylába merülten,
igaz; bár közhely az: szinte törvény
ma már, hogy mocsok, folt kenődik rá.
Mégis hittem, hogy igazság, eszme
évszázadok sodrásán kövesztve
megnőhet, s hajt, mint szökkenő virág.

Mert hittem, hogy emberi gondolat,
mely zavaros, bölcs s nagy, mint egy folyó,
ösztönt legyőzni képes. S most fogyó
reménnyel nézve a hullámokat
fecsegő felszínt hallok, elvtelen
s hiteltelen káoszt. Összefogás
hajóvontája messze úszott már,
akár a hit tutaja lelkemen.



2012. augusztus 1., szerda

Fészekrakás

with 0 Comment


Úgy hordjuk a szálat, a szép aranyágat,
az éppen adódó pillanatot,
hogy véletlen szabta regények kazalba
vegyülnek, villanva imitt és amott,
hogy renddel, és hittel és morál-limittel
tapasztjuk meg; bűn a fűszerezés,
de langymelegében, kínokban és kéjben
fürösztve, halálodig tűrsz és remélsz.

S mert forrong az élet, hát forrong a fészek,
lakók, a színhely, a Föld, a világ.
A bolygók, planéták mind járják e sétát,
és némelyik néha ős „Bumm”- ot kiált.
Születnek és halnak örök viadalnak,
s a fészkeket mindig újak rakják.
Mert csontból és porból, és sívó mocsokból
is feltör a fényre az Élet, a Láng.
 
 

2012. június 10., vasárnap

Úgy állok itt

with 0 Comment


Mint a megfagyott kézmozdulat,
mely bénán, sután a légben akad,
mely elindul, s meg nem érkezik,
úgy állok itt, úgy állok itt.

Pepita nyarak kockáiban
ismert rébuszként fejtem magam,
szakad a szív és tárulkozik,
úgy állok itt, úgy állok itt.

Körbe kerített védőrizet
múltra boruló emlékezet;
jeget repeszt, majd felmelegít,
úgy állok itt, úgy állok itt…
 
 

2012. május 6., vasárnap

Leltár

with 0 Comment


Egy szemüveg,
esztékás keret,
seszínű, elhomályosult.
Ezen át látta a világot,
nem mindig tetszett, amit látott,
s olyannak vágyta, ami nem volt,
hát széppé tenni igyekezett.

Két cipő. Utolsó pár cipője.
A Körúton csináltatta.
Magas szárút bírt vizes lába,
vajszín sevró volt újkorába’,
lyukacsos,  a  befűzős
pertlit, jaj,
hányszor fűzném ma…!

Három harisnya, hátul varrott,
halcsont fűzőből,
ívben hajtott,
három csontfésű, kámeák,
fakult, lepréselt ibolyák,
és cérnakesztyű, horgolt csipke
(még lánykorából őrizgette),
s köves bross, havasi gyopár…

Négy zsebkendő, vasalt, szegett,
bennük emléket őrizett,
kiürült kölnisüvegek
illatait
kötötte meg…

Milflőr, ezervirágú slafrok,
szivacsos, steppelt, jó meleg.
Mikor ezt hordta,
már nem mesélt,
mikor ezt hordta,
én meséltem…
És aztán lassan elment, szépen,
mint jó gyerek, ki
szófogadó és engedékeny.

2012. április 1., vasárnap

Jégbilincs kattan (javított)

with 0 Comment


Jégbilincs kattan pengve,
rian a vékony hártya,
mintha ostya roppanna
bele a nagy pohárba.
Szűkös parti füzesbe
rebben a hóka szárcsa,
vadász motoz a lesnél,
hevíti nagykabátja,
ahogy a drága napfény
sugara megtalálja.

Csizmanyomon tör tiprott
hó leve buggyanva színre,
hóvirág fejecskék itt-ott
bókkal hajlanak vízre.
Éledjen mind, ami álmot
hótakaró alatt látott,
szűrjenek föld-kavicsok
sárszennyű téli világot.

Téltemetők ha kikeltek,
robbanjatok újra, kertek!
Szürcsöljön fel hamarost
nedvet az aszott farost,
sárguljon kis pipitér,
rikoltson a vízi csér,
tavaszi, vérforralt nászba
fordul a természet tánca.

2012. március 21., szerda

Gesztenyeünnep

with 0 Comment


A haló nap bágyadt, vörös korong,
alatta ünnepre hívó
bronz harang kong.
A templom égbe szúró tornyai
köré ritkás füst száll,
és hallani
ahogy a szürke sötétségre vált,
sok, piazza felé indult
láb zaját.
Egyfele visz a lábak erdeje,
a templom
és a terecske fele,
s hulló redőnyök csikorgásába
sikolt bele
harmonika dala.
Már előbb hallik szikra pattogás,
tűz ropogása, gitárhangolás,
mint ahogy a belvárostól távol
kienged a
sikátor magából.
Infernó! Mint pokol vörös szája
fénylik ásító
bendő izzása!
Vöröslő, füstös homály övezi
a megfeketedett
gép csöveit,
mit nyögve, fulladozva, izzadtan
bevetnek,
s nyomják karját körbe, mint
ördögök,
kik Gyehennát etetik!
Az alsó teraszon néhány lámpa
pislantja fényét
kezdődő táncra,
s a kecskelábú asztalok során
néhány vén
nyomot vizslat poharán.
Már érkezik a bor,
helyi termés,
felerősödik a zaj, csevegés,
sötét tömeg táncol és hullámzik.
Majd ételeket hoznak
rogyásig,
s a tűzből, mely ropogva szikrát szór,
gesztenyét vet
vödrökbe lapátról
a sok görnyedt ördög,
s láncban adják
egymásnak a megtelt vödröket át.
Szállnak a vödrök,
forró gőzt lehel
a tál középen,
s a nép ünnepel,
forog - kering az alsó szinten a
zsongó, zsibongó
gesztenye - festa.
 
 

2012. március 18., vasárnap

Ella Wheeler Wilcox: Egy lány őszi álmodozása

with 0 Comment


Vörös rózsát téptem veled,
míg nyarunk őszbe nem hűlt;
laza szirmát, dús illatát
gyönyörrel néztük együtt.
Nyarunk elmúlt, rózsánk lehullt,
bús szelek énekelnek;
külön megyünk, s mindegyikünk
szívében tüskét lelnek.

Édes bort kortyoltam veled,
míg nyarunk őszbe nem hűlt;
megremegett gyengéd kezed,
míg töltögettünk együtt.
Néztük csodás, rőt bíborát
a gyöngyöző nedűnek;
Külön, magunk, annyit tudunk,
hogy seprőnk keserű lett.

Napfényben sétáltam veled,
míg nyarunk őszbe nem hűlt;
éji égbolt is fényes volt,
ha ketten voltunk együtt.
Hogy búcsúztál, számomra már
a hegyek, völgyek, rétek,
zsenge határ árnyékban jár,
mindörökre sötét lett.

Egy álmot álmodtam veled,
míg nyarunk őszbe nem hűlt;
rózsasereg, bor, napmeleg
kevergett benne együtt.
Álmodtunk szép nyarakról még,
s decemberre ébredtünk.
Álmunkban még volt feledés,
de ébren csak emlékszünk.

A Girl's Autumn Reverie/ E.W. Wilcox

We plucked a red rose, you and I
All in the summer weather;
Sweet its perfume and rare its bloom,
Enjoyed by us together.
The rose is dead, the summer fled,
And bleak winds are complaining;
We dwell apart, but in each heart
We find the thorn remaining.

We sipped a sweet wine, you and I,
All in the summer weather.
The beaded draught we lightly quaffed,
And filled the glass together.
Together we watched its rosy glow,
And saw its bubbles glitter;
Apart, alone, we only know
The lees are very bitter.

We walked in sunshine, you and I,
All in the summer weather.
The very night seemed noonday bright.
When we two were together.
I wonder why with our good-by
O'er hill and vale and meadow
There fell such shade, our paths seemed laid
Forevermore in shadow.

We dreamed a sweet dream, you and I,
All in the summer weather,
Where rose and wine and warm sunshine
Were mingled in together.
We dreamed that June was with us yet,
We woke to find December.
We dreamed that we two could forget,
We woke but to remember.
 
 

2012. március 14., szerda

Tavaszváró

with 0 Comment


Jégbilincs kattan pengve,
rian a vékony hártya,
mintha csak ostya roppan
bele a nagy pohárba.
Szűkös parti füzesbe
rebben a hóka szárcsa,
vadász motoz a lesnél,
hevíti nagykabátja,
ahogy a drága napfény
sugara megtalálja.

Csizmanyomon tör tiprott
hó leve buggyanva színre,
hóvirág fejecskék itt-ott
bókkal hajlanak vízre.
Éledjen mind, ami álmot
hótakaró alatt látott,
szűrjenek föld-kavicsok
sárszennyű téli világot.

Téltemetők ha kikeltek,
robbanjatok újra, kertek!
Szürcsöljön fel hamarost
nedvet az aszott farost,
sárguljon kis pipitér,
rikoltson a vízi csér,
tavaszi, vérforralt nászba
forduljon természet tánca.
 
 

2012. február 15., szerda

Tanmese

with 0 Comment


A sivatagra leszálló éjszaka hűvösében sakálok ordítottak. Kietlen, sívó homokdombok között bújt meg az apró törzs, szakadt sátraiban békétlen elégedetlenség parázslott. Éhséggel álomba ringatott gyermekek mellett kuporgó anyák gyomra korgott versenyt bősz apákéval.
- Holnap lerohanjuk az oázist! – fogadkoztak a férfiak.

A szomszéd törzs gazdagságát régóta nézték irigyen áhítozva. Azoknak pálmáik voltak, gyümölcseik, tevéik, földjükre csatornákat ástak, és messziről hozott vízzel engedték tele, míg a törzs csak az állattartásból tengődött úgy-ahogy. Néhány sovány kecskén és Leilán, a vénséges vén arab démonon kívül, - aki valaha táncosnő volt - semmivel sem rendelkeztek.
- Ne óbégassatok! – mordult fel Leila, aki néha önjelölt tanácsadóként is szerepelt. – Használjátok azt a kevés eszet, amit Allah adott, a magasságos! Inkább tanuljatok tőlük, hogy itt is oázis legyen!
Igen ám, de a munka keserves dolog. Sokkal könnyebb ülni és csepülni a másikat. A törzs férfijainak nemigen fűlt foguk a csatornaásáshoz, viszont gyakran összejöttek egy kis erjesztett kecsketej mellé tanácskozni, hogyan juthatnak egyről kettőre. De megegyezni sose tudtak, ki ez, ki az mellett kardoskodott, s végül egy alapos verekedés után mindenki sátrába tért, és eltángálta a családot, hogy megnyugodjon kicsit. Hiába, így volt ez emberemlékezet óta, legalábbis a legrégebbi kutyabőrön lévő rovásírás szerint a törzsnek az ősidőktől kezdve csak néhány sovány kecskéje volt, és egyetlen hagyománya, a széthúzás, és a szent virtus.
Az éhség azonban már úgy facsarta gyomrukat, hogy vénjeik végül nem bírták tovább, hátukra vették az elmaradhatatlan Leilát, és elvánszorogtak a szomszédokhoz.
Az oázisban jólelkű népek éltek, akikről hamar kiderült, hogy élénk kereskedelmet folytatnak a környező törzsekkel. Kreatív, tevékeny emberek lévén gyorsan megállapodtak a cserearányokban, s látva ezek szegénységét, ingyen datolyát, vizet, agyagtéglákat ígértek kunyhóépítéshez az elkövetkező évekre is. Cserébe csak annyit kértek, tartsák be a megállapodásokat, és ne verjék többé a családot. Még a törzsfő fia ott is maradhatott, hogy beletanuljon módszereikbe, biztosítva népe későbbi boldogulását. A vének Leilával hátukon, diadalmasan tértek vissza falujukba, ahol nagy ovációval fogadták őket.

Igen ám, de az újdonság varázsa elkopik. Ahogy telt-múlt az idő, a törzs továbbra sem tanult a leckéből, idejét haszontalan dolgokra fecsérelte, és legfőbb kedvét megint a pletykálkodásban, perpatvarban lelte. Akik csatornát ástak és földet műveltek volna, azokat lehurrogták, akik a szedett-vedett bőrsátrakat vályogházra cserélték volna, azokat az ősi hagyományra hivatkozva törzsellenesnek kiáltották ki. Terjedt az irigykedő gyűlölet az oázislakók ellen is. A törzset képviselő ifjú pedig naphosszat csak a lányokat hajkurászta káromkodva, hogy vállig érő nagy lobonc fekete haja csak úgy lebegett utána. A szerződéseket is kezdték félvállról venni.
Amikor aztán az oázislakók tudomására jutott, hogy a férfiak megint verik a családot, megelégelték s dolgot, és példát akartak statuálni.
- Szükségünk van erre a kis vacak törzsre? – kérdezték maguktól, és rögtön válaszoltak is. - Nincs. Árujukat mástól is megvehetjük, átadható tudással nem rendelkeznek, társaságuk színvonaltalan, magatartásuk önhitt, irigy, pökhendi. Ráadásul nem becsülik a sok jót, amit fizetségen felül adtunk nekik. Nem teljesítik kötelezettségeiket, sőt köpködnek minket. Hát csak tegyék… - és elzárták az oázis kapuját.

A sivatagra leszálló éjszaka hűvösében sakálok ordítanak. Kietlen, sívó homokdombok között bújik meg egy apró törzs, szakadt sátraiban békétlen elégedetlenség parázslik. Éhséggel álomba ringatott gyermekek mellett kuporgó anyák gyomra korog versenyt bősz apákéval…
 
 

2012. február 8., szerda

Gesztenyeünnep

with 0 Comment


A haló nap bágyadt, vörös korong,
alatta ünnepre hívó bronz harang kong.
A templom égbe szúró tornyai
köré ritkás füst száll, és hallani
ahogy a szürke sötétségre vált,
sok, piazza felé indult láb zaját.
Egyfele visz a lábak erdeje,
a templom és a terecske fele,
s hulló redőnyök csikorgásába
sikolt bele harmonika dala.
Már előbb hallik szikra pattogás,
tűz ropogása, gitárhangolás,
mint ahogy a belvárostól távol
kienged a sikátor magából.
Infernó! Mint pokol vörös szája
fénylik ásító bendő izzása!
Vöröslő, füstös homály övezi a
megfeketedett gép csöveit,
mit nyögve, fulladozva, izzadtan
bevetnek, s nyomják karját körbe, mint
ördögök, kik Gyehennát etetik!
Az alsó teraszon néhány lámpa
pislantja fényét kezdődő táncra,
s a kecskelábú asztalok során
néhány vén nyomot vizslat poharán.
Már érkezik a bor, helyi termés,
felerősödik a zaj, csevegés,
sötét tömeg táncol és hullámzik.
Majd ételeket hoznak rogyásig,
s a tűzből, mely ropogva szikrát szór,
gesztenyét vet vödrökbe lapátról
a sok görnyedt ördög, s láncban adják
egymásnak a megtelt vödröket át.
Szállnak a vödrök, forró gőzt lehel
a tál középen, s a nép ünnepel,
forog - kering az alsó szinten a
zsongó, zsibongó gesztenye - festa.
 
 

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.