zúgva, tépve dörren át -
megjött a nagy tájképfestő!
Ősz színű a rőt világ.
Valahol a hegyek fölött
szürke gomoly felleg kel
dühös acsarkodására
a méla táj nem felel.
Dideregve burkolódzik
szirmaiba egy virág -
(Ember ballag nagy magányban,
szemeiben könny-szilánk...)
Rongyos, régi lombkabátját
lehullajtja az erdő,
pucér fái föl-föl lesnek:
hol marad a felhő?
Sziromkönnye pereg halkan,
ölelkezik ősz és tél,
míg jajongva valahol
a haldokló nyár elvetél.
0 Hozzászólás:
Új megjegyzések írására nincs lehetőség.