Szikrákat hányt a Nap az égen,
S az ég alja ólomszínben ázott,
Mikor a sáros, izzadt gyepen
Csizmás lábak tucatja tapodott,
Csendes feszültség telepedett
Súlyos, fülledt párafelhőként,
De az üveg-csend megtöretett
Rozgony zöld, dombos mezején.
Krónika rozgony mezejéről
Mert Caroberto király lépett elő
Lelkesíteni serege deli lovagjait,
Egy torokként üvöltött a sok hős,
Az Abák is feltüzelték embereik,
A lankás domboldalt remegtetve
Amádé hadával rohamozott lefelé,
Már készen várta a király serege,
Rozgony zöld, dombos mezején.
Csattant fa s a fém, hullottak fejek,
Nagy lendületű volt a heves roham,
Az ékes királyi zászló, óh jaj, elesett!
De a király tovább maradt a harcban,
A Jánoslovagok veres zászlaja alatt
Gyilkolta tovább tengerén ellenségét,
Kivívták az utolsó rohammal diadalt,
Rozgony véres, dombos mezején.
Envoi/ajánlás/:
Dicső harcos királyom!
Elbeszélni nem lehet,
A temérdek sok harcot
Amik akkor megestek,
Rozgony dombos mezején.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése