ma még a fényre árny vetül
holtak emléke menekül velem
hideg szobor viasz-tetem a tűnő
jelen ajkamra dermedő szó
rideg-fehér vánkoson legfeljebb
könnyes lenyomatom hagyom
foszló anyag vagyok a múlt
és jelen nélkülem rohan tovább
sötétben vonszolom magam
öles csábító tegnapok
fakó nyoma vet árnyat sápadt
tetszhalott holnapomra
kifakad könnytelen kiszáradt
arcomon félénken átoson
és beledermed a súlyos létbe
torz szobor-mosolyom
arcomra fagyott szó leszek
örökül végül ennyit hagyok
némán és vakon lépdelek
mögöttem fakó emlékhegyek
valószínűtlenül távoli áttetsző
múlt-pillanat sodor a végtelen felé
ahol minden mérhető eltűnik
nyomtalan
utánam semmi sem marad
súlytalan gondolat talán
valahol túl az anyaglét kőfalán
ahol tűnt földi árnyakat
nem siratnak tovább
a mindenségben örökké létező
anyák
anya legyek csak
időtlenségbe őszülő
folytatás
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése