Amikor még Télapu és Télanyu is fiatalok voltak, nagyon vágytak gyermekre, de sokáig nem született nekik egy se. Hanem aztán, amikor a Jótündér arra járt, és a finom vacsora után, amit Télanyu szolgált fel neki, megkérdezte a házaspárt, mit szeretnének a világon a legjobban, Télapu így szólt.
- Mit ér a boldogságunk, ha gyermekünk nem lehet?
- Hmm, hmm…- felelte elgondolkodva Jóténdür, és aztán megköszönve a finom ételt, búcsút vett a házaspártól.
Telt, múlt az idő, és hogy hogy nem, pontosan egy évre rá, gyereke született a házaspárnak. Ikreik lettek. De nem egy pár ám, hanem… megszámlálhatatlan sok, és mind egytől egyig olyan egyformák voltak, hogy Télanyu sem tudta őket megkülönbözetni egymástól. Így aztán mind ugyanazt a nevet kapta: elnevezték az ikreket Mikulásnak. Ha elkiáltotta magát Télanyu vagy Télapu, hogy Mikulás gyere ide, akkor láss csodát világ!, egy szakajtókosárnyi gyerek rohant oda a hívó szóra, mind piros kabátkában, piros sapkában, és piros csizmácskában. Miután a gyerekek megszülettek, Télanyu varrta mindnek piros csodaszövetből a kabátot és sapkát, és Télapu készítette a piros csizmácskákat rénszarvas színezett bőréből. És ezek a ruhadarabok együtt nőttek, növekedtek a gyerekekkel, így soha nem kellett újat készíteni nekik – csak nagyon sokszor kimosni, mert a gyerekek nagyon elevenek és játékosak voltak, folyton folyvást összepiszkították magukat.
Egy nap, amikor már nagyobbacskák voltak, az egyik kis nebuló egy síró kisgyereket látott meg egy ház ablakában. A gyerek az ágyból nézett kifelé, pedig szemmel láthatóan egészséges volt. Mikulás-1 odaszólt neki:
- Hé, komám! Gyönyörű napsütés van, szikrázik a hó, miért nem jössz ki velünk játszani?
- Mert nincs kabátom, se sapkám, meg csizmám se. Az én szüleim olyan szegények, hogy nem tudtak újat venni nekem, a tavalyit meg kinőttem – hüppögte a gyerek.
- Nahát! – kiáltotta meglepetten Mikulás-1, s tűnődni kezdett. Egyszer csak felcsillanó szemekkel így kiáltott fel:
- Tudod, mit? Neked adom az enyémet! – azzal már bújt is ki piros kabátkájából, csizmájából, lekapta sapkáját is, és bedobta a gyereknek az ablakon.
- Nahát, pont jó rám minden- csodálkozott a gyerek.
Mikulás-1 felnevetett:
- Persze, hogy jó rád! Aki felveszi, arra mindjárt jó lesz, ezek csodaszövetből és csodabőrből készültek, többé nem kell bent kuksolnod, mert veled fog nőni minden darabja.
Mikulás-1 boldogan kacagott fel, nagy bukfencet vetett a hóban. Akkor értek oda a többiek is. Csodálkozva nézték testvérüket, hogy az jóformán ruha nélkül ugrándozik a hideg hóban. Aztán meglátták a házból kilépő kisgyereket Mikulás-1 ruhájában, és egyszerre mindent megértettek. Azonnal szétszaladtak ők is, és minden ruhátlan kisgyereket felöltöztettek, és csodák csodája, pont annyi ruhára volt szükség, ahányan az ikrek voltak!
Mikor aztán hazamentek Télapuhoz és Télanyuhoz egy szál kisnadrágban és kistrikóban, a szüleik rémülten csapták össze kezeiket a meglepetéstől és a méregtől, meglátva a levetkőzött gyerekeket.
- Hová lett a gyönyörű ruhátok, rosszcsontok? Hát ezért dolgoztunk annyit? - kérdezte Télapu dühösen.
- Odaadtuk a szegény gyerekeknek – felelte Mikulás-1 dacosan.
- Igen, igen, igen! – kiáltották a többiek is.
- Az más – felelte megbékélve Télanyu. –, azt hiszem, példát vehetünk a gyermekeinkről, nem, szívem? – fordult Télanyu Télapuhoz mosolyogva.
- De, igen - felelte megcsöndesedve Télapu –, és azt hiszem, ezentúl minden tél elején meg kéne ajándékoznunk a szegény gyerekeket, igaz, fiatalság?- fordult most már mosolyogva Télapu is a gyerekeihez.
- Igen! Hurrá! Éljen Télapu! Éljen Télanyu! – ordították, üvöltözték jókedvűen a kis Mikulások.
Azóta már megöregedtek a Mikulások, sok helyen a gyerekek nem tudják már, hogy mit jelent egész télen a paplan melegében várni a tavaszt, mert mindenkinek van már ruhája, sőt, több is, de a Mikulások fáradhatatlanul járják a világot, és van, ahol csak egy szelet csokit csempésznek az ablakba, van, ahol luxusjátékokat hagynak, de azt az egy szeletke csokit sokkal jobb szívvel, sokkal nagyobb örömmel hagyják ott a gyerekeknek, mint a sok-sok drága játékot. Hogy miért? Ki tudja megfejteni a Mikulások gondolkodását?
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése