Rendelt idő (csak munkacím) (KK-N)

- Eljött a te időd – suttogta a Hang.

Mikor először hallotta a Hangot, nagyon megijedt, mert tudta, hogy nem tartózkodik itt rajta kívül senki sem. Szíve vad dörömbölésbe kezdett, és görcsbe rándult minden izma.

- Feszítsd meg az izmaidat, és próbálj sokat mozogni – utasította suttogva tovább a Hang. - Nem sokára visszatérek.

Bár egyetlen pillanatra sem látta a Hang tulajdonosát, rögtön megérezte, hogy itt van; lénye legbelseje ilyenkor szinte dideregni kezdett a félelemtől és valami ismeretlen izgalomtól. Ahogy megérezte a jelenlétét, megborzongott, még mielőtt megszólalhatott volna. Több mint egy hét telt el, mire a Hang újból visszatért.

- Szorgalmasabb is lehettél volna – súgta szemrehányóan –, a következő héten gyakorolj többet, de már a nyakadat is nyújtogasd fölfelé.

Ijedtében összerándult. Azt nem tudta, hogy a Hang lát is… Igyekezett nem gondolni a következő napokban a Hangra, de lényegesen szorgalmasabban dolgozott. És közben várt. Tudta, hogy újra el fog jönni, tudta, hogy újra el kell jönnie. És valóban. Újabb hét nap elteltével a Hang megint megszólította.

- Rendben van, jól csináltad, de próbálkozz nagyobb erővel, és minden izmoddal egyszerre. – utasította a Hang szelíden és nagyon határozottan.

Most már kezdett a félelem elmúlni belőle, mikor megérezte a Jelenlétet, és fokról fokra egyre magasabbra hágott benne az izgalom.

- Amikor legközelebb jövök, már teljesen készen leszel – a Hang egy kicsit elszomorodva hallgatott el, aztán folytatta -, de jó volt veled dolgozni. Igazából, amikor elkészülsz, én akkor is veled leszek, de már többé nem érzékelsz, és nem hallasz többé, csak azon az utolsó napon, de az még nagyon-nagyon messze van… Mindig így van… - folytatta a Hang, mintegy magában beszélve már-, de ez az Élet rendje…

Most először volt szomorú ő is, amikor megérezte, hogy elment a Hang. Szorgalmasan gyakorolt, érezte, izmai már teljesen felkészültek, nyakizmai segítségével olykor-olykor beleütődött valamibe, de nem félt. Többé már nem. Mikor aztán – immár utoljára – a Hang ismét visszatért, az izgalomtól remegő tagokkal készült, s feszülten figyelte, mit mond a Hang.

- Amikor szólok, minden izmodat feszítsd meg, amennyire csak tudod, nyújtsd ki a nyakadat, de nagyon-nagyon erősen! Az életedről van szó: vagy te győzöl, vagy az Élet győz le téged. Készülj… Most! – a suttogás fortissimóba csapott át, a Hang már nem csak benn, kívül, de mindenhonnan hallatszott, és ő csak erőlködött és erőlködött. Egyszerre csak valami reccsent, mikor a legerősebben nyújtózott. Ekkorra már minden izma fájt és sajgott, de a Hang nem hagyta békén.

- Ne hagyd abba! Tarts ki! Gyerünk! – zengte.

És ekkor végre megérezte a bezúduló levegő hűs áramlatát. A kiscsibe remegve bújt ki a tojásból.