Támasztja Évám az ajtófélfát
s kigörbít csípőt, derekat
feszeng, meddig beszélek még
mit hordok össze megint
hallgatnám inkább meg őt...
Ki tudja, jobb is, ha hagyom neki
csacsogjon vígan bármiről…
élete fontos részletei
fújják csak el a nem lényeges,
lelkét fárasztó intelmeket...
Láttad lejtésem? milyen voltam?
dumcsiztunk is sok mindenről
mi volt, hol, meg aztán hogyan
ki kivel és miként járt
kinek ki az esete…
Hitted volna? mit szólsz hozzá
barátaim milyen édesek...?
Így folynak elém a szók
s e jelentős tények mellett
elenyésznek a kóbor
rémek, életveszélyek…
Hiába röptetnék megannyi
megrázón nagy ellentétet –
ő csak támaszt ajtófélfát
s feszeng, amikor én beszélek
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése