fekete aszfalton fehér holdfény feszül
igen; mert megy az éj, nyílik a szem
jön majd a hajnal, de most még ő terül
- múlik az álom s ébred a jelen
vizes a lepedő, s a csend felmerül
mint gálya viharos vad tengeren
s a szék, onnan az asztal mögül
nem, nem is szék… valami idegen
csak forma, darab, a lét kolonca
foszlott emléksziget, holmi álomvilág
keshedő szúrágta - talán sosevolt
rajta egy ing, egy szoknya - gyűrött a korca
… előfolyik lassan a zajos külvilág
tüzes nap emeli fejét - álmomtól majd elold
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése