Szürreális félpercesek 5.

1

Még egy kicsit tovább, csak még egy kicsit tovább – dünnyögsz, miközben fölfelé mászol egy széles törzsű fán.

– Ne akard megmászni, mert ez sosem ér véget! – tanácsolja egy testetlen hang lentről, szavai már alig érnek fel hozzád.

Egyszer minden véget kell, hogy érjen – morogsz magadban, de valahányszor elhiszed, hogy feljutottál, új ág akad a kezedbe.

2

Felszállsz egy vonatra, és kinyitsz egy kabinajtót, ami mögül legnagyobb meglepetésedre sirályok hada röppen elő. Orrodat a sós tenger-illat csiklandozza, miközben helyet foglalsz egy kikötött csónakban.

– Nagyon kérem, jöjjön ki abból az ülésen felejtett utazási prospektusból, és mutassa a jegyét! – kér valamivel később a betoppanó kalauz. De te meg se akarod hallani; két kagylót dugsz csak a füledbe.

3

Az idős férfi kinézett az ablakon, és látta, hogy a háza felé egy üres koporsóba kapaszkodó halottas menet közeledik. Leakasztotta hát gyorsan a sálját és kabátját, kiszaladt az utcára, és őrült futásba kezdett. Amikor ezt a menet meglátta, üldözőbe vették a loholó vénembert, de néhány perc múlva lassítottak.

– Majd csak megáll – Legyintettek, és cipelték tovább komótosan az éhes gyomorként meg-megkorduló koporsót.

4

A város egyik forgalmas utcáján megjátszod, hogy árnyék vagy. Hűségesen szegődsz a kiválasztott járókelők nyomába, talpuk szinte a tiéden tapos, ahogy a falhoz súrlódva követed őket. Az emberek végül megelégelik ezt, és a sarokba szorítanak.

– Mégis mit művel? – kérdezik haragos hangon, te pedig valósággal elborzadsz, amikor látod, hogy nem is az emberek, hanem a követett járókelők dühös, fekete árnyékai.

5

Elszunyókálsz a vonaton, és álmaid egy képregény-buborékban jelennek meg a fejed fölött. A többi utas jól szórakozik a látott képeken, ábrándozva mosolyognak egy-egy mesebeli tájat látva, vagy pironkodnak egy pucér lány felbukkanásán. Végül csak nem állják meg, ujjukkal a buborékhoz érnek, ami egyből szétpukkan, te pedig csodálkozva nyitod ki a szemed.

6

A fiú karácsony éjszakáján körbejárta a falut, belesett a házak ablakán, és figyelte a szoba fényében nevetgélő családokat. Végül leült az út szélére, és sírni kezdett. Könnyei rögtön átváltoztak karácsonyi gömbdíszekké, és tovagurultak a földön. Ekkor egy fehér ruhás lány libbent ki a sötétbe, fölszedegette, és a ruhája alá dugta a díszeket, majd a fiú felé nyújtva kezét, kacér mosollyal az ajkán bevezette az egyik házba.

7

Papírrepülőket hajtogatsz, és kidobálod őket az emeleti ablakból. Figyeled, ahogy nyílhegyként állnak bele egy bárányfelhő bundájába. Szegény felhő, teli van már velük a háta, és sehogy sem tudja őket kirázni magából, bárhogy is próbálkozik. Majd csak sikerül neki – gondolod, és mosolyogsz a gondolaton; szinte látod a meglepett városlakók arcát, amikor fehér papír fog esni az égből.

8

A horgász sokadjára is a vízbe lógatta csaliját, de amikor kihúzta, ismét csak egy párna csüngött a bot végén. A csónakja teli volt már kifogott párnákkal, elhatározta hát, hogy a vízbe veti magát, és megnézi, van-e még egyáltalán hal ebben az óriási tóban. Ahogy a habok közé ugrott, rögtön felébredt, és otthon találta magát az ágyában. Feje alatt párna helyett egy hatalmas hal ficánkolt kétségbeesetten.

9

Ceruzával egy ajtót rajzolsz a szobád falára, és izgatottan tapasztod hozzá a füled. Legnagyobb meglepetésedre vidám csevej és kacagás szűrődik át rajta. Kezed önkéntelenül is a kilincs után kap, de hiába is próbálkozol az ajtó kitárásával, ujjaid szürke folttá maszatolják csak a kilincs grafit-vonalait.

10

A férfi kisétált a kertbe, hogy összegyűjtse a mézet a kaptárból. Miközben körbe dongták a rovarok, és kis üvegbe lapátolta a folyékony aranyat, arra gondolt, hogy boldog. Jó kedve akkor sem párolgott el, amikor hazaért. Hirtelen azt vette észre, hogy boldogsága már a szobák falán csorog csillogva. Ekkor egy óriási kéz emelte föl a háztetőt, és elkezdte üvegbe lapátolni a boldogságot, oda sem figyelve a férfi döngicsélő tiltakozására.