Kitaszítottan

Őt kérdezd csak,
ha szemed homályba vész
kirajzolatlanul
árnyak mögött fény se dereng.
Őt kérdezd,
a kitaszítottat,
kit szétszabdaló fájdalom
vágyak holt karéja csipkéz
karonülő gyermeki hittel
nem érzi, csak önmaga leheletét,
mikor nincs más,
ami a szív zsilipjein átszivárog,
embertől emberig,
s fél, ha lámpát gyújt az alkony,
és ritkább lesz a fény
a sötétségnél...

Őt kérdezd csak,
a kitaszítottat,
aki egykor fényben járt itt
megáradt folyókra zuhant alá
otthonra vágyó jeges sodrásban,
vagy aranyrögöket görgetett
öntudatlan,
útját bűnnel, bűnhöz mérték
megtisztulást áhított kezek.
Őt kérdezd csak,
a kitaszítottat
Istenről és hazáról
-a beléd ivódott gyűlölet helyett-
hogy befogadhasd,
amíg nem késő.