Éjszakai árnyak

Éjjel fura alakok nyaldosták szívemet,
Könyörtelenül égették lelkem virágát,
Fényükkel érintették pihenő testemet…
Osztogatta a telő Hold ingyen sugarát.
Csillogó katonák mímeltek szabadságot,
És elvárták, hogy masírozzak velük tovább…
Pedig bent vagyok jó, odakint minden fájó,
Nem akarom elhagyni a kényelmes szobám.
Csak simogassatok idegen kezek végre,
Hisz várom oly rég a reggeli feloldozást,
Hogy meg se kísérthessenek már soha többet,
Az éjszakai árnyak leplei odaát.