MEGVÁLASZOLATLAN KÉRDÉSEK
Vajon azt hiszem, amit hittel hiszek?
Azt látom, amit nézek, és amit nézek, azt látom?
Ami szól, azt hallom, vagy azt, amit szeretnék hallani?
A nappal fényeit felszívja az éjszaka sötétje, megelevenítve minden láthatatlan létezőt. Akiknek csak érzed a jelenlétét, tehetetlenül kiszolgáltatva valaminek, akiről érzed, hogy sokkal erősebb náladnál.
És mikor alszom, és mikor vagyok ébren? Hogy szelektálható ez egybeömlő állapot?
Ami elmúlt, az meg is történt, vagy csak hiszem? Ami már volt, az tényleg volt, vagy csak a fantázia játéka vetíti fel emlékezetem képernyőjére?
A már történelemmé merevült múlt, kontúrok nélküli fiktív valóságában, mennyire befolyásolja a jelennek hitt mát?
Azt a mát, ami a holnap múltja, és a múlt hajdani jövője volt.
Az eszmélés, lassúbb, mint az idő. Ezért a mának tudott eseményeknek mindig csak a hátát látni.
Tapasztalat? Mire szerzel eleget, lejárt az időd. Magaddal viszed érintetlenül.
De hova?
Egy Francia mesélte, hogy a Párisban összegyűjtött, és bevagonírozásra váró zsidók, persze nem tudták hogyan tovább, és hová, merre…
Úgy mondták egymás között, hogy megyünk picsipolyba…
És mentek, mendegéltek, míg el nem nyelte őket a köd.
Vajon én poroszkálok itt a járdán, vagy csak úgy hiszem? Vagy egészen másutt vagyok, és amit átélek, ez egy vizuális hiba, egy nagy félreértés, ami nem visz sehova?
Lehet, hogy már régen nem is vagyok, csak visszaélek egy valaha történt pillanatot?
A velem szembejövők arcai összefolynak emlékeimben azokéval, akik sosem jöttek velem szembe.
Mindegy, hogy Én, Te, vagy Ő. Csak a Mi,- ami érvényes, ami van, ami realitás. És ezen belül mi reális, és mi irreális, hát azt ki tudja?
És ha tudja, azzal mire megy?
A felismerés semmit nem garantál.
Megfoszt a fantáziálás Isteni adományától, és nem enged a valóság látványa élni.
Most itt állok a hegy tetején, egy nagy kövön, süt rám a nap, és igyekszem nem gondolni semmire. ha sokat gyakorlom, még sikerülhet is, és végre, kitisztult lélekkel, azt látva, amit nézek, lebegni fogok a fényben, nem gondolva az éjszaka láthatatlan rémeire.
Itt jól látszom, és megtalál majd az angyal, aki körém fon ragyogó glóriát.
Vajon azt hiszem, amit hittel hiszek?
Azt látom, amit nézek, és amit nézek, azt látom?
Ami szól, azt hallom, vagy azt, amit szeretnék hallani?
A nappal fényeit felszívja az éjszaka sötétje, megelevenítve minden láthatatlan létezőt. Akiknek csak érzed a jelenlétét, tehetetlenül kiszolgáltatva valaminek, akiről érzed, hogy sokkal erősebb náladnál.
És mikor alszom, és mikor vagyok ébren? Hogy szelektálható ez egybeömlő állapot?
Ami elmúlt, az meg is történt, vagy csak hiszem? Ami már volt, az tényleg volt, vagy csak a fantázia játéka vetíti fel emlékezetem képernyőjére?
A már történelemmé merevült múlt, kontúrok nélküli fiktív valóságában, mennyire befolyásolja a jelennek hitt mát?
Azt a mát, ami a holnap múltja, és a múlt hajdani jövője volt.
Az eszmélés, lassúbb, mint az idő. Ezért a mának tudott eseményeknek mindig csak a hátát látni.
Tapasztalat? Mire szerzel eleget, lejárt az időd. Magaddal viszed érintetlenül.
De hova?
Egy Francia mesélte, hogy a Párisban összegyűjtött, és bevagonírozásra váró zsidók, persze nem tudták hogyan tovább, és hová, merre…
Úgy mondták egymás között, hogy megyünk picsipolyba…
És mentek, mendegéltek, míg el nem nyelte őket a köd.
Vajon én poroszkálok itt a járdán, vagy csak úgy hiszem? Vagy egészen másutt vagyok, és amit átélek, ez egy vizuális hiba, egy nagy félreértés, ami nem visz sehova?
Lehet, hogy már régen nem is vagyok, csak visszaélek egy valaha történt pillanatot?
A velem szembejövők arcai összefolynak emlékeimben azokéval, akik sosem jöttek velem szembe.
Mindegy, hogy Én, Te, vagy Ő. Csak a Mi,- ami érvényes, ami van, ami realitás. És ezen belül mi reális, és mi irreális, hát azt ki tudja?
És ha tudja, azzal mire megy?
A felismerés semmit nem garantál.
Megfoszt a fantáziálás Isteni adományától, és nem enged a valóság látványa élni.
Most itt állok a hegy tetején, egy nagy kövön, süt rám a nap, és igyekszem nem gondolni semmire. ha sokat gyakorlom, még sikerülhet is, és végre, kitisztult lélekkel, azt látva, amit nézek, lebegni fogok a fényben, nem gondolva az éjszaka láthatatlan rémeire.
Itt jól látszom, és megtalál majd az angyal, aki körém fon ragyogó glóriát.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése