Homályos, ringó esteli fényben
sarokba húzódva távolba néz,
mennyire más most; nem süt rá nap,
de remegő keze akár a réz.
Vörösre fogta a sok éve tartó
markában őrzött, izzadó vágy,
- egyszer egy napra valaki legyen-
mielőtt elnyeli a hideg ágy.
Mint üveg úgy áll, s ha törni akarják,
majd szilánkjaival hegeket hagy.
Átnéztek rajta? Mégis lesz nyoma.
Halála után, de lehet még nagy.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése