Besötétedett, a retikült is nyugvóra küldte, még tornázott kicsit előszobájában a bátyja bütykölte bordásfalon, majd behunyt szemmel, hang nélkül felordított. "A szürke szemű kis csámpásnak volt képe azt mondani, hogy van egy ősz hajszál a fejemen!" Ez a panelfalszínű bőbeszéd, akit ki sem lehet kapcsolni, mert nincs rajta semmilyen érzékelő, mindig nyomja a szöveget. Jó, persze, az igazság mindenekelőtt való, ugyebár nem az álmok mezején élünk, de azért tapintatosabban is szólhatott volna. Hiába nyomkodja a távirányítót, mégis belepöszmököl egy-egy kéretlent az ember fülébe.
Így, húsz és kilencven között, még korai az őszülés! A felismeréstől, külön erre a célra épített gyorsvasúti pályán robogó szerelvény sebességével tódult bele, valahogy, valamiért a szomorúság.
Először, bukósisak nélkül akart a vidámság felé vezető, kék madaraktól hemzsegő oldalra fantázialétrán felmászni, de olyan összevisszaságban cikáztak ezek a másra kitalált szárnyasok, hogy lajtorja még képzeletben is aláhullt.
Ekkor nekiállt a kitépdesésnek. Kereste az őszet, hát hajának szálait az utolsóig kicibálta. Még soha nem találta szebbnek magát, mint a pirosló fejbőrű végeredmény után. Mindig különbözni akart a sok egyforma, egyenként ellenfelétől, akik mind hasonló külsőt, frizurát, s egyebeket viseltek. Most megoldotta végre! De legalább tényleg fehér lett volna az a cifra hajszálszőr, amit legutolsónak talált letarolt fején... Picit mérgelődött, mert ha tudja hogy nem az, talán mégis nyírógépet, vagy fűnyírót használ tépdesés helyett.
Nem hajcibált ő egyáltalán, csak hajcihő hisztizett. Egy sima hajfestés után meggyőzte magát, hogy ne tépkedjen. Szépségversenygyőztes álmait a szárítókötélen lengedeztetve, loboncos kócosan, elképesztő vízió-, vagy micsodája alatt elszundított. Már nem zavarták szeplői, sem pufóksága, vagy testtúlmérete, rendkívül dús, megmaradt haja sem.
Egyértelmű, hogy az a szürkeszem hajszőrszál piszkálgató, bár egészen furcsán, de aznap valamiért udvarolni akart. Megkuncogta oktalan lekopaszító képzeletakcióját és az álmok duruzsoló mezején, maga mellé képzelte azt a szívtelen hajfehérség hazudót. Pedig lám-lám, ha lett volna is hasonló, az szőke lett volna!
Így, húsz és kilencven között, még korai az őszülés! A felismeréstől, külön erre a célra épített gyorsvasúti pályán robogó szerelvény sebességével tódult bele, valahogy, valamiért a szomorúság.
Először, bukósisak nélkül akart a vidámság felé vezető, kék madaraktól hemzsegő oldalra fantázialétrán felmászni, de olyan összevisszaságban cikáztak ezek a másra kitalált szárnyasok, hogy lajtorja még képzeletben is aláhullt.
Ekkor nekiállt a kitépdesésnek. Kereste az őszet, hát hajának szálait az utolsóig kicibálta. Még soha nem találta szebbnek magát, mint a pirosló fejbőrű végeredmény után. Mindig különbözni akart a sok egyforma, egyenként ellenfelétől, akik mind hasonló külsőt, frizurát, s egyebeket viseltek. Most megoldotta végre! De legalább tényleg fehér lett volna az a cifra hajszálszőr, amit legutolsónak talált letarolt fején... Picit mérgelődött, mert ha tudja hogy nem az, talán mégis nyírógépet, vagy fűnyírót használ tépdesés helyett.
Nem hajcibált ő egyáltalán, csak hajcihő hisztizett. Egy sima hajfestés után meggyőzte magát, hogy ne tépkedjen. Szépségversenygyőztes álmait a szárítókötélen lengedeztetve, loboncos kócosan, elképesztő vízió-, vagy micsodája alatt elszundított. Már nem zavarták szeplői, sem pufóksága, vagy testtúlmérete, rendkívül dús, megmaradt haja sem.
Egyértelmű, hogy az a szürkeszem hajszőrszál piszkálgató, bár egészen furcsán, de aznap valamiért udvarolni akart. Megkuncogta oktalan lekopaszító képzeletakcióját és az álmok duruzsoló mezején, maga mellé képzelte azt a szívtelen hajfehérség hazudót. Pedig lám-lám, ha lett volna is hasonló, az szőke lett volna!
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése