Író emberek az idők során sok mindent elkövettek azért, hogy a női nem dicséretét zengjék. Világirodalmi példák milliói tanúsítják, a lanyhuló érdeklődésű utókornak felmutatván: milyenek voltak ők, az ihlető hölgyek, akik szavára vagy pillantására, akik közelségétől vagy hiányától ellenállhatatlan kényszert éreztek az alkotásra.
Tollforgatók és mások napjainkig fáradhatatlanul vitatják: milyen az igazi nő, milyen legyen, hogy fenntartás nélkül csodálhassák, szeressék. Mindeközben kijelölik helyét, dalba foglalják, hogy legszívesebben hol, minek látják. Japánban otthonülő az ideális nő, Európában már a felszabadultabb, magát próbáló típus az uralkodó. Sokféle indítás-indulás lehet persze, nálunk évtizedekkel ezelőtt elrendelt programként kezdődött az emancipáció. Mindenesetre a különböző nációk erősen hasonlítanak abban: ha az anyai hivatáson túlmenően "komoly" pályán próbál szerencsét az igencsak rátermett nő is, alig támogatják. Hiába no, "komoly" tudás alatt a "zsűrik" túlnyomó részt a férfi szakértelmét értik. És például az a hit: vezető beosztásba keménység is kell, s a gyengébb nem képviselőit erre alkalmatlannak vélik.
Pedig hát mindenütt vannak jó néhányan, akik kellően gyengédek (mint "gyengébbek"), ugyanakkor határozottak, kitartóak is munkájukban, amiként az megkívánja. Örül az ember főleg gyengédséget kedvelő szíve is, ha a tárgyaló, intézkedő s általában: a feladatukat jól ellátó hölgy munkatársakat ennyire fáradhatatlannak látja.
Bolond a világ, nem tudja, mit akar. Milyen önismerete van annak a kétszer elvált testépítő edzőnek, aki a tévében közölte: ő csak az "izom nélküli" nőies nők közül tudna választani?! Háromezer tanítványa közül senki őt meg nem fogta.
Ám ami igaz, az igaz. A nők nők legyenek. Lehetnek erősek-gyengék, határozottak-támaszra szorulók, komolyak-mosolygósak, de legyenek megértőek. Legyenek őszinték, kedvesek a másik nem esendő egyedeihez.
Szeressenek bennünket.
Tollforgatók és mások napjainkig fáradhatatlanul vitatják: milyen az igazi nő, milyen legyen, hogy fenntartás nélkül csodálhassák, szeressék. Mindeközben kijelölik helyét, dalba foglalják, hogy legszívesebben hol, minek látják. Japánban otthonülő az ideális nő, Európában már a felszabadultabb, magát próbáló típus az uralkodó. Sokféle indítás-indulás lehet persze, nálunk évtizedekkel ezelőtt elrendelt programként kezdődött az emancipáció. Mindenesetre a különböző nációk erősen hasonlítanak abban: ha az anyai hivatáson túlmenően "komoly" pályán próbál szerencsét az igencsak rátermett nő is, alig támogatják. Hiába no, "komoly" tudás alatt a "zsűrik" túlnyomó részt a férfi szakértelmét értik. És például az a hit: vezető beosztásba keménység is kell, s a gyengébb nem képviselőit erre alkalmatlannak vélik.
Pedig hát mindenütt vannak jó néhányan, akik kellően gyengédek (mint "gyengébbek"), ugyanakkor határozottak, kitartóak is munkájukban, amiként az megkívánja. Örül az ember főleg gyengédséget kedvelő szíve is, ha a tárgyaló, intézkedő s általában: a feladatukat jól ellátó hölgy munkatársakat ennyire fáradhatatlannak látja.
Bolond a világ, nem tudja, mit akar. Milyen önismerete van annak a kétszer elvált testépítő edzőnek, aki a tévében közölte: ő csak az "izom nélküli" nőies nők közül tudna választani?! Háromezer tanítványa közül senki őt meg nem fogta.
Ám ami igaz, az igaz. A nők nők legyenek. Lehetnek erősek-gyengék, határozottak-támaszra szorulók, komolyak-mosolygósak, de legyenek megértőek. Legyenek őszinték, kedvesek a másik nem esendő egyedeihez.
Szeressenek bennünket.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése