Kósza dallam

Tétova, halk hang susogott,
ahogy az apró falevelek rezegtek
a langyos őszi szélben.
Ismerős volt.
Néztem az elboruló eget.
Esőillat szállt a légben.
Lassan megeredt.
Táncoltak az apró ezüst cseppek.
Felidéztek egy régi, kósza dallamot.
Lelkem kis zugában bújt meg.
Láttam a két táncoló alakot.
Mi voltunk talán?
Nem tudom.
Vagy egy álom csupán,
mit az idő emlékeim közt itt hagyott.
De a dallam valósnak tűnt.
Tudom, hallottam egykor régen.
Lustán kószált körülöttem.
Néha elhalkult a szélben.
Csak egy dalocska volt,
arra táncolt a két alak.
Láttam őket a fák között
a suttogó lombok alatt.
Te voltál az egyikük,
csendben dúdoltad dalod.
Régen volt.
Nem is tudom már pontosan.
Az esőcseppek kósza zenéje
idézte fel a dallamot.
A másik árnyék én lehettem.
Nem látni tisztán a között.
Már emlékszem, hogyan volt.
Fényben úszott a nagy terem.
Egy öreg kályha dohogott,
s kísérte lustán a dallamot.