PRÓFÉCIÁK- BALKÉZRŐL
Ez olyasmi valóság, mint a keringő.
Sosem igazán divat, de mindig valahol játsszák.
Mert játszani egy kényszer, a zene valahol folyton szól, és a rosseb tudja honnan jönnek a hangok, de jönnek és jönnek a rohadt életbe, és táncolni kell, botladozva és kimerülten, de csinálni kell.
Mert mindenki hisz valamiben, és eszelősen hirdeti a maga tévhiteit, csak tudnám, honnan a francból tudja, mi a garancia arra, hogy egyetlen sora is igaz.
Amit mindig kerestünk, mondhatnám Cro- magnon óta, és soha nem találtuk meg a választ, hát ezrével értelmezzük és harsogjuk a semmit, azzal is telik az idő. Ennyi idő, és erőlködés is kevés volt ahhoz, hogy észrevegyük igyekezetünk hiábavalóságát.
Vagy nem mertük felvállalni a valóság súlyát? Az ez kiváltotta rémületet és elbizonytalanodást? Hát a frász tudja miket művelünk, sok évszázada folyik ez a baromság, és ha világossá válik a patt helyzet, hát visszamenekülünk kétezer évet, Krisztusra hivatkozva.
Visszaélve helyzetével, hogy nem tud elzárkózni, meg vitatkozni.
Látomások, próféciák, attól függően, mennyire működik az önhipnózis, vad hitek és meggyőződések kavargó felhői belepik a gyengéket, az elárvult félőket, és dühöng a valóság színeiben harsogó erőszak.
Önjelölt próféták hülyítenek tömegeket, mert vevők rá, mert nekik csak a bizonytalanság maradt, akkor meg minden jobb, mint a saját semmijük. Lihegve igyekeznek megfelelni, főleg, ha megállapíthatják ki a gonosz, és akkor, a jóság és igazságosság zászlaját lengetve kezdődik az öldöklés, mert falkában felemelő érzés, az összetartozás nagyszerű, erőt adó tudata egekbe emel.
Ebben nincs öncél, a közösségért, igazságért, és hasonló megrázóan zengzetes akármikért teszik, ez áldozat egy referencia, saját megbízhatóságukról.
Feliratok a falakon, ákombákom betűkkel felbizonytalanított lelkesítő humánus gondolatok,
csak úgy világít a frissen festett házfalakon a szellem jelenlétének ékes bizonyítéka, mert vannak még igazak.
A zene hangjai, meg andalítóan szállnak és oszlanak szét a langymeleg kéklő égben, belégzése békét és hitt próféciákat rügyez a lélekben, mert az igaz hit melegít, és valódisága ellenőrizhetetlen, na nem is baj, fő hogy létezik, és működik.
A távolról figyelt tömeg, nem hullámzik- mint hinnénk, hanem ki - ki forgolódik mindenfelé, mert nem biztos benne, honnan árad az igazság. Széttárt karokkal, szabaddá tett duzzadó mellkasukkal várják az áramló igét, elvakultan, üdvözült mosollyal arcukon. De ha nem jön semmi, hát nagy dolog, balkézről annyi prófécia jön, ahányat csak akar a népség.
A Duna, meg csak lassan és közömbösen hömpölyög medrében, sodorva a mindenféle hulladékokat, mindent ami belekerül. Mert a folyó, nem megkülönböztet, csak szállít, kisodor az emlékezetből is mindent, ami tárgyi attribútuma volt valaha valaminek, na meg senki nem szeret emlékezni semmire, ami kellemetlen.
Mert reménykedik, hogy egyszer eljön egy Huxleyi „Szép új világ”, tele illattal és dallal, ahol nem harapnak a farkasok, és a vállakra szállnak a szelíd galambok.
Minden lehetséges, elképzelhető, „ A gondolatok vámmentesek”.
Bár a szépség és biztonság monotóniája idővel elviselhetetlen a maga unalmával, de semmi nincs veszve, ismét jöhetnek balkézről a világrengető igazságok, és kezdődhet minden elölről.
Ez olyasmi valóság, mint a keringő…
Sosem igazán divat, de mindig valahol játsszák.
Ez olyasmi valóság, mint a keringő.
Sosem igazán divat, de mindig valahol játsszák.
Mert játszani egy kényszer, a zene valahol folyton szól, és a rosseb tudja honnan jönnek a hangok, de jönnek és jönnek a rohadt életbe, és táncolni kell, botladozva és kimerülten, de csinálni kell.
Mert mindenki hisz valamiben, és eszelősen hirdeti a maga tévhiteit, csak tudnám, honnan a francból tudja, mi a garancia arra, hogy egyetlen sora is igaz.
Amit mindig kerestünk, mondhatnám Cro- magnon óta, és soha nem találtuk meg a választ, hát ezrével értelmezzük és harsogjuk a semmit, azzal is telik az idő. Ennyi idő, és erőlködés is kevés volt ahhoz, hogy észrevegyük igyekezetünk hiábavalóságát.
Vagy nem mertük felvállalni a valóság súlyát? Az ez kiváltotta rémületet és elbizonytalanodást? Hát a frász tudja miket művelünk, sok évszázada folyik ez a baromság, és ha világossá válik a patt helyzet, hát visszamenekülünk kétezer évet, Krisztusra hivatkozva.
Visszaélve helyzetével, hogy nem tud elzárkózni, meg vitatkozni.
Látomások, próféciák, attól függően, mennyire működik az önhipnózis, vad hitek és meggyőződések kavargó felhői belepik a gyengéket, az elárvult félőket, és dühöng a valóság színeiben harsogó erőszak.
Önjelölt próféták hülyítenek tömegeket, mert vevők rá, mert nekik csak a bizonytalanság maradt, akkor meg minden jobb, mint a saját semmijük. Lihegve igyekeznek megfelelni, főleg, ha megállapíthatják ki a gonosz, és akkor, a jóság és igazságosság zászlaját lengetve kezdődik az öldöklés, mert falkában felemelő érzés, az összetartozás nagyszerű, erőt adó tudata egekbe emel.
Ebben nincs öncél, a közösségért, igazságért, és hasonló megrázóan zengzetes akármikért teszik, ez áldozat egy referencia, saját megbízhatóságukról.
Feliratok a falakon, ákombákom betűkkel felbizonytalanított lelkesítő humánus gondolatok,
csak úgy világít a frissen festett házfalakon a szellem jelenlétének ékes bizonyítéka, mert vannak még igazak.
A zene hangjai, meg andalítóan szállnak és oszlanak szét a langymeleg kéklő égben, belégzése békét és hitt próféciákat rügyez a lélekben, mert az igaz hit melegít, és valódisága ellenőrizhetetlen, na nem is baj, fő hogy létezik, és működik.
A távolról figyelt tömeg, nem hullámzik- mint hinnénk, hanem ki - ki forgolódik mindenfelé, mert nem biztos benne, honnan árad az igazság. Széttárt karokkal, szabaddá tett duzzadó mellkasukkal várják az áramló igét, elvakultan, üdvözült mosollyal arcukon. De ha nem jön semmi, hát nagy dolog, balkézről annyi prófécia jön, ahányat csak akar a népség.
A Duna, meg csak lassan és közömbösen hömpölyög medrében, sodorva a mindenféle hulladékokat, mindent ami belekerül. Mert a folyó, nem megkülönböztet, csak szállít, kisodor az emlékezetből is mindent, ami tárgyi attribútuma volt valaha valaminek, na meg senki nem szeret emlékezni semmire, ami kellemetlen.
Mert reménykedik, hogy egyszer eljön egy Huxleyi „Szép új világ”, tele illattal és dallal, ahol nem harapnak a farkasok, és a vállakra szállnak a szelíd galambok.
Minden lehetséges, elképzelhető, „ A gondolatok vámmentesek”.
Bár a szépség és biztonság monotóniája idővel elviselhetetlen a maga unalmával, de semmi nincs veszve, ismét jöhetnek balkézről a világrengető igazságok, és kezdődhet minden elölről.
Ez olyasmi valóság, mint a keringő…
Sosem igazán divat, de mindig valahol játsszák.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése