SZÁJRÓL…SZÁJRA…AZT MESÉLTÉK… (műmese, több és nem kevesebb, mint ezeréves megszaggatott történelmünkről)

Vemhes ütközet zajlott, valósággal dicsfény nélküli; a tápszegény Ég a zsíros Földdel
ölelkezett. Egymásnak estek a sűrű csillagközi térben (dulakodva szeretkeztek).
Pásztorbot ivadékuk megajándékozta nemzetem határvédéssel; alma evéssel;
szarvas üldözéssel; fehér ló fiával; ordas nyoszolyával; hétpróbás famaffiával;
bőrös szalonnával; húsvéti hagymával. Csutakjaink mohájának meg azt mondta, hogy ne
húzunk ujjat az anyákkal. A medve táncban ne gyönyörködjünk, még a hegyi szellőtől se
öregedjünk. A végzet asszonyától sírva meneküljünk, és vigadjunk a sírig, csendes
selymes méhig, ahol a harc nem babra megy, hanem vérig, ahol még maroknyi szikla vagy, csak porlásodat mérik. Szájról szájra azt mesélték, hogy nem hagynak elveszni, de az öngyilkost
ma én, engem holnap ki fog temetni? Ide jutottunk; kopár sziklafalon árván zokog
egy havasi gyopár, profán templomainkban égő áldozatként kalimpál. Olyan, mint egy
mozdulatlan kő - meddő vetélés -, nem reménykeltő tyúk. Minden gyökér most visszafele nő!
Minden gyökér…, tele vagyunk fogantatás árulókkal, a szentségit! - csak csínján a dróttal.