Álomszerelem

Mint képzelet forrásának vize,
pillanatnyi boldogságot hoztál:
bármi lehetett volna belőle,
akkoriban nagy hiányt pótoltál.
Minden szó, mit hallani szerettem,
hűs nedűje volt lázas testemnek…
Azt hittem, szomjamat oltod, kértem,
légy éltetője árva lelkemnek.

Reményteljes pillanatok múltán,
döbbenten ébredtem fel a mában,
rájöttem, ez is kegyes hazugság,
miért nincs élet a valóságban:

teltek a napok, és én úgy tettem
mint a föld, mikor jégeső veri,
összehúztam minden egyes sejtem,
nem tudhattam, hogy a jég áttöri!
Titkolt énemben mélyen elrejtve,
hol búsan morajlanak a sejtek,
ottmaradsz, örökre eltemetve,
álomból fakasztott szerelemnek!


(Illusztráció: saját festmény)