Hangfoszlányokból próbálom
lényed megérinteni.
Szemed fényét
napsugárból felépíteni.
Mozdulatod lelkemben él,
simogatón lebben a szél,
egy mozaikkép rólad,
ami bennem él.
Az álomhatárról rideg kézzel ránt vissza a hajnal, s téged idéz az első gondolattal: régi kedvesként nézek a szemedbe. Akarlak mohó...
Íratkozz fel friss híreinkre! ;-)
Email címedet bizalmasan kezeljük!
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése