Minden embernek van életfilozófiája, valami logikán alapuló rend felépítmény, aminek szellemében beilleszti magát a társadalomba. Véleményeket alkot, irányelveket határoz meg, ha módja van rá, akkor mások számára is.
Ezek milyensége, az alkotó szellemi szintjének megfelelő elmélet.
Ha primitív agyberendezéssel bír, akkor fenntartás nélkül hisz a maga igazában, sziporkázik, kijelent, és ellentmondást nem tűrve erőszakol bárkire általa kreált igazságokat.
Ez a tömeg, nem kombinatív, nem fejleszthető, és az a kevés, aki mégis, nézetei és világlátása tanult, művi- mondhatnám, lépten, nyomon kilóg a lóláb.
Aki igazi értelmiségi kategória, na, az sem tudja valójában reálisan látni a maga helyét, túldimenzionál, kijelentő módban leereszkedő, és titokban bizonytalan. De legalább gondolkodó lény, ami gondolatai természetesen lehetnek tévedések is, hiszen mitől ne. Ez az elképzeléseken alapuló filozófia, semmivel nem lehet jobb, mint a már említett tömeg észjárása, annyiban van szerencséje az értelmiségnek, hogy a másik csapat nem gondolkodik.
Bizonytalan, mert kételkedik mindenben, amit lát, meg amit nem.
Mert érzi, hogy ember nem lehet tévedhetetlen, a történelem lefutott évszázadai, az emberi tévedések tárháza.
Felvesz- önvédelemből egy pózt, ami mozdulatain, arcjátékán és hanghordozásán alapuló színjáték, és retteg, nehogy észrevegyék az álarc mögött ténfergő elesettet.
Tudományos munkákra hivatkozik, elfelejtvén, hogy azok a könyvek, tudományos értekezések is olyan tájékozatlan emberektől származnak, mint ő. Hol itt a bizonyosság? Úgy tűnik, hogy az bizonyosság, amit én annak hiszek, és fura módon, nem igénylem azt a tényt, ami egyértelműen alá tudja támasztani a hitem igazát.
Ha egy tannak, vagy filozófiai rendszernek alaptéziseit fenntartás nélkül elhiszi valaki, arra tényleg logikus, és tisztán érthető elméletet lehet felépíteni. Az alapokban való kutakodás a felépítmény halála.
Bizonyosságokra, besulykolt meggyőződésekre szükség van, mert egy kapaszkodó, egy megmarkolható valami erőt ad, és némi biztonságot.
Az elhivatottak átka, hogy a segítőkészségért, gyakrabban jár büntetés, mint a rossz cselekedetekért. A segítség, hálát generál a segítettben, akinek ez állapot terhessé válik idővel, és gonosszá teszi.
Ha nem segítenek rajta, gyűlölködni fog, de az nem lesz mély érzés benne, mert belül ő is érzi, ha tehetné, ő sem szórná szét meglévőségeit segítség felkiáltással.
Egy régi vicc jut eszembe. A fűszeresnél a füstölt hal 5 pengő, A vevő szól, hogy a sarki fűszeresnél ki van írva, hogy füstölt hal 3 pengő.
Akkor miért nem ott vásárol - kérdezi a kereskedő.
Mert elfogyott neki.
Na látja. Ha nálam is elfogy, én is kiírom, hogy 3 pengő.
Rendszerint az a személy ostorozza a segítséget kikerülőket, akinek nincs semmije. Bezzeg, ha lenne, rá sem ismernének.
Nagyon könnyű verdikteket gyártani, önhipnózis, és bátorság kérdése, amit megkönnyít a tudat, ha mellébeszélek, nem lesz rám nézve következménye.
Egy intelligens ember végig szorongja az életét, kutakodik, kételkedik, és bizonyosságokra vadászik, míg a másik, nem gondol semmire, eszik, iszik, és létezik. Nem neuraszténiás, nem depressziós, de nagy önbizalommal éldegél. A butaság elégedettséget és határozottságot ad.
Hát vitatkozhatnánk, kinek van igaza…
Ezek milyensége, az alkotó szellemi szintjének megfelelő elmélet.
Ha primitív agyberendezéssel bír, akkor fenntartás nélkül hisz a maga igazában, sziporkázik, kijelent, és ellentmondást nem tűrve erőszakol bárkire általa kreált igazságokat.
Ez a tömeg, nem kombinatív, nem fejleszthető, és az a kevés, aki mégis, nézetei és világlátása tanult, művi- mondhatnám, lépten, nyomon kilóg a lóláb.
Aki igazi értelmiségi kategória, na, az sem tudja valójában reálisan látni a maga helyét, túldimenzionál, kijelentő módban leereszkedő, és titokban bizonytalan. De legalább gondolkodó lény, ami gondolatai természetesen lehetnek tévedések is, hiszen mitől ne. Ez az elképzeléseken alapuló filozófia, semmivel nem lehet jobb, mint a már említett tömeg észjárása, annyiban van szerencséje az értelmiségnek, hogy a másik csapat nem gondolkodik.
Bizonytalan, mert kételkedik mindenben, amit lát, meg amit nem.
Mert érzi, hogy ember nem lehet tévedhetetlen, a történelem lefutott évszázadai, az emberi tévedések tárháza.
Felvesz- önvédelemből egy pózt, ami mozdulatain, arcjátékán és hanghordozásán alapuló színjáték, és retteg, nehogy észrevegyék az álarc mögött ténfergő elesettet.
Tudományos munkákra hivatkozik, elfelejtvén, hogy azok a könyvek, tudományos értekezések is olyan tájékozatlan emberektől származnak, mint ő. Hol itt a bizonyosság? Úgy tűnik, hogy az bizonyosság, amit én annak hiszek, és fura módon, nem igénylem azt a tényt, ami egyértelműen alá tudja támasztani a hitem igazát.
Ha egy tannak, vagy filozófiai rendszernek alaptéziseit fenntartás nélkül elhiszi valaki, arra tényleg logikus, és tisztán érthető elméletet lehet felépíteni. Az alapokban való kutakodás a felépítmény halála.
Bizonyosságokra, besulykolt meggyőződésekre szükség van, mert egy kapaszkodó, egy megmarkolható valami erőt ad, és némi biztonságot.
Az elhivatottak átka, hogy a segítőkészségért, gyakrabban jár büntetés, mint a rossz cselekedetekért. A segítség, hálát generál a segítettben, akinek ez állapot terhessé válik idővel, és gonosszá teszi.
Ha nem segítenek rajta, gyűlölködni fog, de az nem lesz mély érzés benne, mert belül ő is érzi, ha tehetné, ő sem szórná szét meglévőségeit segítség felkiáltással.
Egy régi vicc jut eszembe. A fűszeresnél a füstölt hal 5 pengő, A vevő szól, hogy a sarki fűszeresnél ki van írva, hogy füstölt hal 3 pengő.
Akkor miért nem ott vásárol - kérdezi a kereskedő.
Mert elfogyott neki.
Na látja. Ha nálam is elfogy, én is kiírom, hogy 3 pengő.
Rendszerint az a személy ostorozza a segítséget kikerülőket, akinek nincs semmije. Bezzeg, ha lenne, rá sem ismernének.
Nagyon könnyű verdikteket gyártani, önhipnózis, és bátorság kérdése, amit megkönnyít a tudat, ha mellébeszélek, nem lesz rám nézve következménye.
Egy intelligens ember végig szorongja az életét, kutakodik, kételkedik, és bizonyosságokra vadászik, míg a másik, nem gondol semmire, eszik, iszik, és létezik. Nem neuraszténiás, nem depressziós, de nagy önbizalommal éldegél. A butaság elégedettséget és határozottságot ad.
Hát vitatkozhatnánk, kinek van igaza…
Kép: Kapolyi György tusrajza
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése