Elégedett a fájdalom,
Úrrá lépett elő bennem,
büszkén sétál fel és alá,
tudja jól, hogy nincs mit tennem.
Élvezi most a hatalmát,
felemészti a tudatom...
Perceimnek minden kínját
ezerszer is megsiratom.
Várom végre elfáradjon
és egy kicsit megpihenjen,
s minden erőm összeszedve
rávegyem én, hogy elmenjen.
De a kínok nem nyugodnak,
egyre-másra csak gyötörnek,
hiába is sóhajtozom,
megint újra rám-rám törnek.
Büszkén kínzó, vad fájdalom,
előtted meghajolhatok...
Úr maradsz te most már bennem,
akármit is csinálhatok.
Elolvastam a versed, nem rossz.
VálaszTörlésÚgy vélem, kifullasztott témát választottál - bár a megélt fájdalom mindenki számára egyedi -, és a közlésmód sem igazán segíti az eredetiséget.
Ám meglehet, hogy én tévedek...
Barátsággal,
feketeerzsi
Talán igaz, hogy kifullasztott a téma, és akkor mi van. Az ember arról tud csak írni,ami benne van, amit lát, amit érez, érzékel.
VálaszTörlésTalán nem olvastam még olyan sok hasonló témájú verset, mert megtaláltam benne az egyediséget, és megtaláltam benne azt, ami Nekem szólt. És nekem tetszett az is, hogy ilyen formában írtad meg a versedet és csak remélni tudom, hogy összeszeded magad, és kiadod útját ennek a féregnek, élősködőnek az útját, mert gyönyörű a lelked és nincs ott helye a bánat urának.
Dikó
Bevallom a cím alapján nem egy ilyen versre számítottam, mégis kellemesen kellett csalódnom. A versed végigviszi az olvasót a reménytelenségbe vezető úton, ami a végén csúcsosodik ki. Ugye az elején szó van a küzdelemről, ami a végén egyfajta beletörődésbe megy át.
VálaszTörlés"Büszkén kínzó, vad fájdalom,
előtted meghajolhatok...
Úr maradsz te most már bennem,
akármit is csinálhatok."
Nagyon tettszett!
:))...nagyon egyedi és jó...nincs túl ragozva..
VálaszTörlés